Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bódi László

MTI Kult

Cipő díszpolgár lett

Posztumusz díszpolgári címet adományozott Bódi Lászlónak, azaz Cipőnek, a Republic együttes márciusban elhunyt alapítójának a kisvárdai önkormányzat - tette közzé a helyhatóság.

hvg.hu Kult

Jön az új Republic első koncertje: készülnek az ellendrukkerek?

Első koncertjét az Egri Főiskolás Napokon adja április végén az új éne­kesével bemutatkozó Republic67 – közölte a Bors. Nem tudni, hogyan fogadja majd a közönség a zenészeket az elhunyt énekes, Cipő és a zenekarból kivált Tóth Zoltán gitáros nélkül, de a lap úgy értesült, a folytatást ellenző rajongók egy kisebb csoportja is elutazna a koncertre.

hvg.hu Kult

Blikk: újabb tag léphet ki a Republicból

Bódi László, Cipő halála után Nagy László Attila, a Republic dobosa az interneten azt közölte, hogy amióta az együttes gitárosa, Tóth Zoltán kivált az együttesből, ő is elbizonytalanodott a jövővel kapcsolatban – írta a Blikk.

hvg.hu Kult

Blikk: megvan Cipő utódja a Republicban

Sipos F. Tamás lép Bódi László, Cipő helyére a Republic zenekarban – írja a Blikk. A zenekar ugyanakkor rajongói Facebook-oldalán cáfolta ezeket a híreket.

hvg.hu Kult

Névváltoztatást kér a Republictól Cipő anyja

Nem akarja Bódi László Cipő édesanyja, hogy fia halála után Republic néven folytassák a zenélést. A zenekar szerint azonban együtt írták a dalokat, és folytatják is a fellépéseket.

hvg.hu Kult

Blikk: Cipő a szovjet himnuszt kérte a temetésére

Kétszer búcsúztatták el a Republic frontemberét, Bódi László Cipőt, végakarata szerint ugyanis kommunista hangulatú temetést szeretett volna – írja a Blikk családi forrásokra hivatkozva.

hvg.hu Nagyítás

Fotók: Cipőről emlékeztek meg Kisvárdán

Bódi László, Cipő, a Republic együttes elhunyt frontembere mécsesekkel körberakott fényképe Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium udvarán, az iskola alapítói, tanárai, dolgozói és tanulói tiszteletére állított emlékhelynél. Bódi László egyéves korában költözött Kisvárdára, középiskolás éveit a gimnáziumban töltötte, itt alapította a Cipőfűző együttest és itt kapta a Cipő becenevet is.

MTI Itthon

Cipő temetése miatt gyakrabban jár a HÉV

A Republic együttes énekese, Bódi László, azaz Cipő mai temetése miatt 14.15-kor mentesítő HÉV-járatot indít Örs vezér tere végállomásról Kerepes állomásra a Budapesti Közlekedési Központ.

MTI Kult

Ma búcsúzhatunk el Cipőtől végleg

A kistarcsai temetőben pénteken délután három órakor kísérik utolsó útjára Bódi Lászlót, vagyis Cipőt. A zenésztársadalom nevében Bródy János búcsúztatja a Republic fiatalon elhunyt frontemberét.

MTI Kult

Megvan Cipő temetésének időpontja

Jövő pénteken, március 22-én temetik el a kistarcsai temetőben Bódi László Cipőt, a Republic együttes frontemberét, aki hétfőn hajnalban hunyt el.

MTI Kult

Egész nap csend lesz Cipő emlékére

Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipőnek, azaz Bódi Lászlónak, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontemberének és énekesének tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

hvg.hu Shake

Újra rossz hírek érkeztek Cipőről

Az orvosi konzílium nem állapított meg semmilyen változást a Republic frontemberének neurológiai státuszában. Bódi László akár még hónapokig kómában maradhat, és szervezetének ellenálló képessége az idők folyamán egyre romlik – írta a Bors.

hvg.hu Kult

Cipő hitte, hogy meggyógyult

"Tervezzük, ha élünk addig, a jubileumi nagykoncertet... És azt is remélem, hogy találkozunk még élőben" – így mesélt a kómában fekvő Bódi László Cipő, a Republic együttes frontembere a közelmúltban egy interjúban terveiről.

1 2
Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

A címlapról ajánljuk