Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Carson coma

HVG360 hvg360

Ne engedjünk az általános apátiának, hogy minden szar – Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere a HVG Teraszon

A szemérmetlenül fiatal és bitang jó zenészekből álló Carson Coma sikert sikerre halmozott az elmúlt pár évben, de soha akkora tömeg előtt nem játszottak még, mint az október 23-ai diáktüntetésen. A közéleti történésekre folyamatosan reflektáló zenekar frontembere, az olasz-magyar származású Fekete Giorgio csak abban egészen biztos, hogy a tojás volt előbb, mint a tyúk, M. Kiss Csaba többi kérdésére inkább töprengve válaszol.

hvg.hu Itthon

Zúgott az "Orbán, takarodj!", a szervezők szerint 80 ezres volt a tüntető tömeg

Szolidaritási tüntetést tartottak vasárnap délután-este a diákok a tanárokért. A demonstráció a Kálvin térről vonult a Műegyetemhez, ahol a színpadon diákok, tanárok, szakszervezeti vezetők mellett felszólalt Karácsony Gergely is, és a szervezők szerint mintegy 80 ezren gyűltek össze. A hvg.hu élő közvetítése végig követte az eseményeket, a demonstráció végén a szervezők pedig azzal a felkiáltással búcsúztak: "Összefogunk, nem félünk, folytatjuk!"

Nagy Iván László - Bokros Dorottya - Kacskovics Mihály Béla Élet+Stílus

Ezt tette velem hat nap alatt a Sziget - egy fesztivál vérnyomásmérővel és Covid-teszttel

Hat nap tömény buli munka mellett? Nagy Iván László úgy tolta végig a Szigetet, hogy mellette folyamatosan forgatott, írt és mesélt nekünk arról, milyen volt két év kihagyás után visszatérni egy olyan fesztiválra, ahová szinte hazajár. De milyen állapotban élte túl a hat napot? Milyen is egy fesztivál 2022-ben? Videónaplónkból ez is kiderül.

Bábel Vilmos Kult

Tankcsapda, Muse, ezer forintos Soproni sör: elindult a VOLT Fesztivál

Két év kihagyás után újra van VOLT Fesztivál Sopronban. A koronavírus-járvány utáni első magyarországi nagyfesztivál langyosan indult, de az este végére a Muse meghozta a rég látott nagyszínpad élményt. Kormányablak, Tankcsapda, rossz piák – az ötnapos fesztivál nyitónapján jártunk.

hvg.hu Kult

Együtt lép fel Korda György és a Carson Coma

Az augusztus 25-29. közötti Szegedi Ifjúsági Napok legkülönlegesebb pillanatának ígérkezik a 82 éves Korda György és a kora-huszonéves korú tagokból álló Carson Coma zenekar közös fellépése.

hvg.hu Élet+Stílus

Foci helyett: Kordbársony és art-fart pop

Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp sok jó koncertet. Talán túl sokat is.

Balla István - Czeglédi Fanni - Csatlós Hanna - Kovács Bálint Kult

Merünk még kritikátlanul boldognak lenni? – ezek voltak 2020 legjobb magyar lemezei

A koronavírus-járvány miatt a magyar zenészek is bajban vannak, hiszen sem lemezbemutatóik, sem klubkoncertjeik, sem fesztiválmeghívásaik nem voltak idén, pedig az anyagok minőségén és energiáin nem múlott volna, hogy hatalmas bulikat csapjanak. Közéleti odamondogatás, melankólia, szerelmes ihletettség és kordbársonyos boldogság – ezekről szólnak 2020 legjobb magyar lemezei. Szubjektív listánk következik.

Csatlós Hanna - Csányi Nikolett Kult

Korda György hatvan év után is diktálja a ritmust – a Carson Comának

Ki gondolta volna, hogy egy 1963-as Korda György-dal bő fél évszázad múltán is aktuális lehet? A szemtelenül fiatal tagokból álló, pofátlanul jól zenélő Carson Coma nevű zenekar szerint nem ciki rajongani a magyar tánczene koronázatlan királyáért. A srácok összegyúrták a beatzenét a mai hangzással, majd hozzáadtak az egészhez egy kis kordbársonyt. Nekünk pedig volt velük egy utunk a Korda Villába. Videó.

1 2 3
Versenyre született, most eladó az egyik legritkább Porsche 911-es

Versenyre született, most eladó az egyik legritkább Porsche 911-es

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Meghalt a férfi, aki a rakpartra zuhant a Lánchíd melletti szórakozóhelynél

Megbénult a badacsonytomaji önkormányzat, mert a képviselők többségének köztartozása van

Megbénult a badacsonytomaji önkormányzat, mert a képviselők többségének köztartozása van

Megtalálták a molekulát, amivel visszafordítható lehet az agy öregedése

Megtalálták a molekulát, amivel visszafordítható lehet az agy öregedése

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

Az Iron Maiden Budapesten bizonyította: ötven év után is csúcsformában vannak

Az Iron Maiden Budapesten bizonyította: ötven év után is csúcsformában vannak

Észtországból Oroszországba SUP-ozott egy francia férfi, két hónapra lecsukták

Észtországból Oroszországba SUP-ozott egy francia férfi, két hónapra lecsukták

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

Geszti Péter is benne lesz a Csillag Születik zsűrijében

A címlapról ajánljuk