Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Csehország

hvg.hu/MTI Itthon

Cseh metilbotrány: Magyarországon is lehetnek a mérgező italokból

A cseh eredetű mérgező metil-alkoholt tartalmazó szeszes italok kereskedelmi forgalomba kerülése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – a helyzet tisztázódásáig – az esetlegesen érintett termékek forgalmazását és fogyasztását sem javasolja.

MTI Világ

Most sem tudtak dönteni az egyházak kárpótlásáról Csehországban

Újra elhalasztotta a döntést az egyházi kárpótlásról a cseh képviselőház kedden. A döntés elnapolását a következő ülésszakra a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt képviselőcsoportja kérte, mert a kormánykoalíció soraiban nincs meg a törvényjavaslat elfogadásához szükséges támogatás.

MTI Itthon

VM: a magyar pálinkának nincs köze a cseh alkoholbotrányhoz

Semmilyen formában nem hozható összefüggésbe a magyar pálinkával az a metilalkohol szennyezett szesz, amely miatt több mint húszan haltak meg a napokban Csehországban, és Lengyelországban is vannak áldozatok – közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium.

hvg.hu Itthon

Itthon is ellenőriznek a cseh italok miatt - ezeket a címkéket kerülni kell

Továbbra sincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországra is került volna a mérgező csehországi szeszes italokból, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elővigyázatosságból elrendeli ezeknek a termékeknek a fokozottabb ellenőrzését a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságain keresztül - közölte a hivatal. Közzétették azoknak a cseh italoknak a címkéit, amellyel érdemes óvatosnak lenni Magyarországon is.

MTI Plázs

A luxusra hajtanak a turisták Csehországban

A korábbi évtizedekkel ellentétben már nem cseh kristályt, üveget vagy porcelánt vásárolnak a külföldiek Csehországban, hanem elsősorban márkás ruhákat, amelyekből a cseh boltokban nagy a választék és olcsóbbak, mint más országokban - derült ki egy friss kutatásból.

MTI Világ

Lengyelországban is haltak meg metilalkohol-mérgezésben

Lengyelországban hárman haltak meg metilalkohol-mérgezés miatt az elmúlt 15 napban - közölték hétfőn az egészségügyi hatóságok, amelyek nem látnak szoros összefüggést a csehországi tömeges mérgezések és a lengyelországi esetek között.

MTI Gazdaság

Magyarország az idei évet recesszióban tölti

Magyarország és Csehország az idei évet recesszióban tölti, és Lengyelországban is jelentősen lassul a növekedési ütem, a három közép-európai gazdaság hosszú távú konvergenciafolyamata azonban nem áll le, és az országcsoport az évszázad közepéig jelentősen megközelíti a nyugat-európai jövedelmi szinteket - jósolták pénteki átfogó előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

hvg.hu Gazdaság

Árt a Pussy Riot a cseh exportnak

Csehországnak lazítania kell az Európai Uniótól való exportfüggőségén – közölte a Világgazdaság szerint Petr Necas cseh kormányfő a brnói vásár megnyitóján.

MTI Plázs

Ölt a tömény Csehországban: már 7 halott

Csehországban hétre nőtt kedd délutánig a metilalkohol-mérgezésben elhunytak száma a morva-sziléziai régióban - közölték az illetékes cseh hatóságok. A cseh közszolgálati televízió jelentése szerint további kéttucat személyt súlyos mérgezéssel kórházban kezelnek.

MTI Világ

Négyen haltak meg mérgező töménytől Csehországban

Már négy ember halt meg metilalkoholmérgezés következtében Csehország Morva-sziléziai régiójában, további 13 személyt pedig súlyos mérgezéssel kórházban kezelnek. Egy idős férfi állapota válságos - közölte kedden a cseh közszolgálati televízió.

MTI Világ

Václav Klaus: Európa kezd visszatérni a szocializmushoz

A kommunista rendszer bukása utáni reményteljes változásokat követően ma Európa és az egész Nyugat kezd visszatérni a szocializmushoz és az állam által irányított társadalomhoz - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök pénteken Prágában, amikor megnyitotta a Mont Pelerin Társaság konferenciáját.

MTI Vállalkozás

Bevásárolt a Mol Csehországban

A cseh versenyhivatal (ÚOHS) engedélyezte a magyar Mol és a cseh Pap Oil, illetve Bohemia Realty Company vegyipari cégek fúzióját, amelynek keretében a Mol átveszi a Pap Oil több mint 120 üzemanyagtöltő állomását, és ezzel összesen 149-re emelkedik a magyar kőolajipari társaság csehországi töltőállomásainak száma.

MTI Világ

Adócsalás miatt ítéltek el magyarokat Csehországban

Adócsalás miatt három évtől hét és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélt kedden a zlíni regionális bíróság három cseh és két magyar állampolgárt. Fémhulladékkal üzleteltek, amelyet Magyarországról importáltak, de úgy tüntették fel, mintha cseh cégek között zajlott volna a forgalom, és így jogosulatlanul áfát igényeltek vissza.

MTI Karrier

Már 260 ezer forint fölött van a cseh átlagbér

Csehországban 2,3 százalékkal (546 koronával) 24 626 koronára ( körülbelül 264 ezer forintra) emelkedett a második negyedévi átlagos havi bruttó bér az egy évvel korábbihoz képest, a bérnövekedés üteme azonban elmaradt a 3,4 százalékos inflációtól, így 1,1 százalékkal csökkent az átlagos keresetek vásárló ereje az április-júniusi időszakban - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn.

1
63 64 65 66 67
96
Az ukrán ellenzék sem akar választást, amíg tart a háború

Az ukrán ellenzék sem akar választást, amíg tart a háború

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Képeken a Mercedes, amely a debreceni BMW ellenfele lesz

Nagyot zuhant a forint csütörtökön

Nagyot zuhant a forint csütörtökön

Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón

Gyurcsány Ferenc egy lakókocsival járja körbe az országot

Gyurcsány Ferenc egy lakókocsival járja körbe az országot

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

A címlapról ajánljuk