Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Együtt-PM

MTI-OS Itthon

Ellenzéki összefogás - íme, Fodor Gábor csodafegyvere

A Liberálisok - Magyar Liberális Párt elkeseredett azon, hogy megfeneklettek a tárgyalások az MSZP és az Együtt-PM között. Javasolják, hogy az MSZP jelöljön miniszterelnököt, Bajnaiék pedig majd az EP-választások listavezetőjét jelölhetik ki.

hvg.hu Itthon

"A felcsúti stadionra költik az egyetemektől elvett pénzt"

Európa egyik legrégebbi agráregyeteme, a Georgikon is a Fidesz-stadionok áldozatává vált az Együtt-PM szerint. A Pannon Egyetemtől 3,16 milliárdot vontak el, a 2008-as költségvetésének pedig idén 50,8 százalékát, vagyis alig több mint felét kapja meg.

hvg.hu Itthon

Orbán leváltásának érdekében Bajnaiék engednek Mesterházynak

Az Együtt-PM Szövetség elfogadja az MSZP-elnök, Mesterházy Attila pénteki javaslatát az egyéni választókerületek felosztásáról. Bajnai Gordon szerint ezzel gesztust tettek, mert némi jóindulattal "egyetlen óra alatt összehozható az ellenzéki szövetség", hogy utána Orbán Viktor leváltására koncentrálhassanak.

hvg.hu Itthon

Előválasztás: Botkának is van javaslata

A szegedi polgármester a Mesterházy Attila által nyilvánosságra hozott közvetlen előválasztást támogatja, de csak a kormányfő-jelöltségért rendezne versenyt, az egyéni körzetekben nem.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Végig rosszhiszeműen tárgyalt egymással Bajnai és az MSZP

Egyik fél sem bízott a tárgyalások sikerében, ezért már jó ideje készültek a kiugrásra. Míg a szocialisták Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét erőltették, az Együtt 2014 képtelen volt a tárgyalások során kellő számú, alkalmas képviselőjelöltet felmutatni. A hvg.hu utánajárt, miért akadtak meg az ellenzéki egyeztetések, ki hogyan taktikázott a tárgyalóasztalnál.

-ha Nyüzsi

Bajnai-MSZP-háború: a csőd és a megoldás

Semmi olyasmi nem történt, amit az elmúlt hónapokban nem lehetett pontosan előre látni. Bajnai Gordon 2012-ben a nevét adta a tartalmatlan és színvonaltalan összefogás-giccshez, sőt főszerepet vállalt a népszínműben. Pártja, amely semmiben nem különbözik a legrosszabb MSZP-s és chartás hagyományoktól, most erre megy rá. Pedig lett volna, és még ma is lenne megoldás, ha a felek komolyan gondolnák. De persze nem gondolják komolyan.

hvg.hu Itthon

Bajnaiék blöfföltek az előválasztásos javaslattal

Az Együtt-PM csapata már jó ideje a külön listás indulás mellett van, de a közvélemény nyomása és szlogenjük, az "összefogás" miatt ezt nem lehetett nyíltan vállalni. Ezért provokálták az előválasztás ötletével Mesterházyékat – írja az Index. Bajnaiék "a leghatározottabban cáfolják", hogy blöfföltek volna.

hvg.hu Itthon

Baján már létrejött az ellenzéki összefogás

A helyi választási bizottság péntek délután nyilvántartásba vette az Együtt-PM Szövetség bajai jelöltjét, akit az MSZP és a DK is támogat. Teket Melinda pénteken 13 órakor adta le 75 ajánlószelvényét, a bizottság pedig 17 órakor tájékoztatott a jelölt nyilvántartásba vételéről.

hvg.hu Itthon

Bajnai lázasan ment tárgyalni Mesterházyval

Nem patthelyzet alakult ki a szocialisták és az Együtt-PM között pénteken Bajnai Gordon szerint, aki az ATV-ben elmondta, csak akkor fogadják el Mesterházy Attilát miniszterelnök-jelöltnek, ha a választók bevonásával döntenek róla.

hvg.hu Itthon

Gyurcsány Bajnai visszalépéséről beszélt

Az MSZP már eldöntötte, hogy ő adja a miniszterelnök-jelöltet, az Együtt-PM-mel folytatott vitát ezért csak úgy lehet lezárni, ha valamelyik fél hátralép – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője az ATV-ben. Gyurcsány szerint Bajnainak csak két választási lehetősége van, vagy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől az MSZP javára, vagy külön indul a választásokon.

hvg.hu Itthon

Kockázatos, drága, de még be is jöhet a baloldal legújabb csodafegyvere

Olyasmire készül a tárgyalóasztalnál összeveszett MSZP és Együtt 2014, amire kevés országban vállalkoznak a világon. Előválasztáson mérik össze az erejüket, hogy kiderüljön, Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila közül ki az esélyesebb Orbán Viktor ellen. Ám egy előválasztás sokba kerül, nem egyszerű megszervezni, az ördög pedig olyan részletekben rejlik, amelyek sok bosszúságot okoztak még az e téren igen nagy tapasztalattal rendelkező amerikaiaknak is.

1
31 32 33 34 35
58
Kényszerleszállás után 5,7 milliárd forint értékű kokainnal bukott le a bolíviai szépségkirálynő

Kényszerleszállás után 5,7 milliárd forint értékű kokainnal bukott le a bolíviai szépségkirálynő

Tojást vitt magával a lelkész, hogy megdobálhassák őt a Balog Zoltán ellen tüntetők – videó

Tojást vitt magával a lelkész, hogy megdobálhassák őt a Balog Zoltán ellen tüntetők – videó

Világörökségi címre pályázik a cseh sörkultúra

Világörökségi címre pályázik a cseh sörkultúra

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Nagy lenne a koppanás, ha kihúznák a lottón, hogy 1,2,3,4,5

Nagy lenne a koppanás, ha kihúznák a lottón, hogy 1,2,3,4,5

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Komoly balesetet szenvedett egy jelenet felvételén Udvaros Dorottya, majdnem meghiúsult a Futni mentem forgatása

Komoly balesetet szenvedett egy jelenet felvételén Udvaros Dorottya, majdnem meghiúsult a Futni mentem forgatása

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A címlapról ajánljuk