Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Felújítás

hvg.hu Itthon

Átadták a Lánchidat a gyalogosoknak is

A híd felújítása lezárult, de a felújítás körüli viták még egyáltalán nem: Karácsony Gergelyék továbbra is várják a kormány hatmilliárdját.

hvg.hu Itthon

Pénteken fogják átadni a gyalogosok számára a Lánchidat

A járdák és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók megnyitása azt jelenti, hogy véget ér a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciója, ezért a BKK szerint „történelmi pillanatnak számít Budapest és hazánk életében”.

Hushegyi Gábor (Pozsony) hvg360

Újranyitott a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria, de csak csütörtök déltől vasárnap estig látogatható

Érthető, hogy a lelkesedés volt a meghatározó, végre valami történt, valamit befejeztek az országban a kultúra és a művészet számára, írja szerzőnk, azonban hozzáteszi, a galéria problematikus működése, a többi közt a korlátozott nyitvatartás és az, hogy az intézmény jelentős részben üresen áll, valamint a felújítással kapcsolatos összeférhetetlenségek mégis keserédessé teszik az újraindulást. Részletes elemzés A műtől.

Ballai Vince Gazdaság

Beszakadt az építőipar, de ettől csökkennek az árak azoknak, akik idén újítanak fel lakást?

Drasztikusan visszaesett a lakásépítés, és ezt az építőanyag-kereskedők és -gyártók is érzik. Van, aki azért kap bónuszt a gyártótól, ha csak kisebb mértékben csökkent a forgalma. A kifutó támogatási programok és a magas kamatok okozta forgalomcsökkenés a piac törvényei szerint árcsökkenéssel is járna, de más tényezők is közrejátszanak az árak alakulásában. Vajon érdemes most lakásfelújításba fogni, akinek még van rá pénze? Piaci szereplőkkel jártuk körbe a témát.

1 2 3 4 5 6 7
87
Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

Március közepétől újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart

Március közepétől újra a gyalogosoké a pesti alsó rakpart

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

A címlapról ajánljuk