Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Honvédelmi Minisztérium

MTI Itthon

Kiszivárgott Hende Csaba belső levele - nem találták meg a felelőst

MSZP-s írásbeli kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter közölte: lefolytatták tárcájánál a belső vizsgálatot, de nem lehet megállapítani, ki küldte ki Kocsis Máténak írt, nem nyilvános levelét a sajtónak. A levél témája az a gyanús helikopterbeszerzé volt, amelyről a HVG is cikkezett.

MTI Itthon

Akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések

A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések – mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.

MTI/Magyar Hírlap Itthon

Nem múlt ki, csak tolódik a helikopterbeszerzés

A Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak azt mondta: a kormánynak kellene a zsebébe, azaz a központi büdzsébe nyúlnia a helikopterbeszerzéshez.

M. László Ferenc Itthon

Jön az amerikai-magyar viszony újabb próbája

Óriási beszerzés előkészítése folyik a kormányban, mely legfeljebb a paksi erőműépítéshez, vagy a 2001-es vadászgéptenderhez mérhető. A kabinet új helikoptereket akar vásárolni, az ügylet a tervek szerint 100-200 milliárdot tehet majd ki. A hatalmas pénz miatt egymás sarkára lépve tolongnak Magyarországon a világ nagy helikoptergyártói, köztük az amerikaiak is. A végső szót Orbán Viktor mondja majd ki. Kérdés, kikre adja majd a voksát, érvényesül-e újra például az orosz érdek.

MTI Itthon

Jó állapotban vannak a Budapesten kezelt ukrán katonák

Kedden három háborús sérült érkezett Magyarországra, lőtt, repeszsérülések miatt látták el őket. A következő napokban fizikoterápián, komplex utókezelésen vesznek részt a Honvédkórház rehabilitációs intézetében.

MTI Itthon

Vadászgépek zavarhatják meg a győrieket

Hétfőtől légvédelmi gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség (MH) katonái Győr térségében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.

HVG Itthon

Hendének mennie kell?

Inog Hende Csaba honvédelmi miniszter széke – írja a HVG a magyar fegyverszállításokról és honvédelmi beszerzésekről szóló cikkében.

hvg.hu Itthon

A HM szerint a cseh védelmi minisztérium elbénázta

A Honvédelmi Minisztérium szerint az illetékes cseh hatóságokat korábban már tájékoztatták a Magyarországon megvásárolt T-72 típusú harckocsik Csehországba szállításáról, így nem igaz, hogy nem tudtak róla.

MTI Terror

Hadfelszerelést küldünk Irakba

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint Magyarország, mint a NATO és az Európai Unió tagja, hadfelszerelési anyagokat ad át térítésmentesen az iraki biztonsági erőknek a terroristák elleni harchoz

1
17 18 19 20 21
29
„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

A címlapról ajánljuk