Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Irán

hvg.hu Világ

Obama: fogytán az idő Irán-ügyben

Barack Obama úgy vélekedett vasárnap, van még idő arra, hogy diplomáciai úton oldják meg Irán és a Nyugat nukleáris vitáját, de ez az idő egyre fogy. Az amerikai elnök a szíriai helyzetről, az ellenzéki erők támogatásának szükségességéről is beszélt.

MTI Gazdaság

Az iráni háború 200 dollárra repítené az olaj árát

Megközelítheti a 200 dollárt a nyersolaj hordónkénti ára, ha az iráni nukleáris fejlesztési program körüli viszály fegyveres konfliktussá eszkalálódik - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

MTI Világ

Irán fegyvereket szállít Szíriának?

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában azzal vádolta meg Iránt, hogy fegyvereket szállít a szíriai kormánynak, amelyeket az a saját népe ellen fordít.

MTI Gazdaság

Nagyon megugorhat az olaj ára, ha Irán leállítja az exportot

Akár 20-30 százalékos olajár-emelkedéshez is vezethet az iráni olajszállítások leállása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, ugyanakkor a világ elsőszámú olajexportőre, Szaúd-Arábia az exportkiesés esetére a kitermelési mennyiségek erős növelését helyezte kilátásba.

MTI Világ

Obama: bontsák le az iráni elektronikus függönyt

Az eszmék és az információ szabad áramlását akadályozó "elektronikus függöny" leeresztésével vádolta meg kedden Teheránt amerikai elnök. Barack Obama megígérte: az Egyesült Államok erőfeszítéseket tesz azért, hogy megkönnyítse az irániak hozzáférését az internethez.

MTI Világ

Irán nem enged az atomkutatásból

Irán nem enged a nukleáris vitában, nem mond le az atomkutatásban elért egyetlen eredményéről sem - jelentette ki vasárnap egy befolyásos parlamenti képviselő a nagyhatalmakkal küszöbön álló tárgyalásokkal kapcsolatban.

MTI Világ

Falhoz szorították a parlamentben Ahmadinezsádot

Pellengérre állították szerdán az iráni parlamentben Mahmúd Ahmadinezsád elnököt; a képviselők kérdőre vonták az államfőt a szerintük hibás gazdaságirányításért, és azért, mert kétségbe vonta az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének tekintélyét.

MTI Világ

ENSZ: rengeteg embert végeznek ki Iránban, sok a jogsértés

Hiába tiltakozik több ország, egyre több kivégzést hajtanak végre Iránban – derül ki az ENSZ friss jelentéséből. Tavaly 670 embert végeztek ki az iszlám köztársaságban. Ez meredek emelkedést jelent 2003-hoz viszonyítva, amikor még kevesebb, mint száz halálos ítéletet hajtottak végre.

hvg.hu Shake

Videó: YouTube-sztár lett az Adele-dalt éneklő iráni kislány

Az iráni hatóságok büntetésére számíthat állítólag az a 13 éves Tara nevű kislány, aki a YouTube-on közzétett felvételen a Grammy-díjas Adele egyik slágerét énekli. A február végén megjelent videót már közel 400 ezren látták.

MTI Világ

Fegyvereket kaphat Izrael Amerikától, ha idén nem támadja meg Iránt

Bunkerek ellen bevethető bombákat és nagy hatótávolságú légi utántöltő repülőgépeket ígért az Egyesült Államok Izraelnek, ha kötelezi magát, hogy idén már nem mér csapást Iránra - írta csütörtöki számában a Maariv című izraeli újság. A nyugati diplomatákat és hírszerzési forrásokat idéző lap szerint az amerikai kormány ezen a héten tette a javaslatot, Benjámin Netanjahu kormányfő washingtoni látogatásakor.

MTI Világ

Az izraeliek többsége nem támadná meg Iránt

Az izraeliek többsége szerint ha az Egyesült Államok nem támadja meg Irán atomlétesítményeit, akkor Izraelnek nem szabad ezt egyedül megpróbálnia - derül ki a Háárec című izraeli lap és a Dialóg közvélemény-kutató intézet közös felméréséből.

MTI Világ

Izrael: Irán nem mond le az atomprogramjáról

Jaakov Amidror, az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetője üdvözölte szerdán azt, hogy az ENSZ-ben rövidesen felújul a párbeszéd Iránnal atomprogramjáról, de figyelmeztetett a dialógus kudarcának lehetőségére.

MTI Világ

Iránnak végezhetett Észak-Korea atomkísérleteket

Észak-Korea Irán számára végezhetett kísérleti robbantást dúsított uránnal töltött robbanófejjel több titkosszolgálat szerint - írta a német védelmi minisztérium tervezési osztályának egykori vezetője a Welt Online által közölt cikkében.

MTI Világ

Obama: nem igaz, hogy közel a döntés Irán megtámadásáról

Az Egyesült Államok "nem tűri el", hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson, de a diplomáciának van még módja megoldani az iráni problémát, és ezt az amerikai és az izraeli hírszerzés is megerősítette - jelentette ki kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.

1
91 92 93 94 95
134
Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

A címlapról ajánljuk