Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kósa Lajos

M. László Ferenc Itthon

Simulékony karrierpolitikus birkózhat meg Fekete Györggyel

Az „elmúltnyolcévezésben” Budai Gyulával versenyt futó Halász János kényelmes állást veszített el, amikor minisztere pénteken L. Simon László helyére jelölte. Míg a parlamentben csak az ellenzékkel kellett birkóznia, kulturális államtitkárként a jobboldali lobbik kereszttűzébe kerülhet, azok pedig a forrásmegvonás miatt igencsak bosszúsak. Pedig Halász eddig pont úgy jutott előre a politikai ranglétrán, hogy kerülte a veszélyes helyzeteket, igyekezett mindenkinek kedvében járni. Az SZDSZ-ből indult politikusnak most politikai hátország nélkül kellene küzdenie.

MTI Itthon

Sólyom László: Kósa fenyegetése kivitelezhetetlen

Sólyom László szerint fontos lépés az alkotmányosság védelmében, hogy az Alkotmánybíróság nem zárkózik el az alaptörvény rendelkezéseinek vizsgálatától, ha úgy látja, egy módosítás megtöri az alkotmány egységét, vagy feloldhatatlan ellentmondást okoz az alaptörvényben. A volt államfő, egykori Ab-elnök egy nemzetközi konferencián, Bernben tartott előadása kapcsán az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt: fenyegetően hangzik, de kivitelezhetetlen, hogy a testület ne a korábbi határozatai alapján dolgozzon.

MTI Itthon

Kósa Lajos "nagyon éles vitáról" jött ki Gyulán

A vita abból fakad, hogy bizonyos cégek, például az önkormányzati tulajdonú vízszolgáltatók nem tudják kigazdálkodni a Fidesz-elnökség által javasolt rezsicsökkentést - mondta az alelnök. Kósa azt is elmondta, hogy próbálták az ellenzék helyzetét áttekinteni, de "éppen hogy össze tudták szedni, hány potenciális baloldali párt van".

MTI / hvg.hu Itthon

Kósa: tényleg felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat

Az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége: e szerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, továbbá erősítenék az Ab munkájának nyilvánosságát, valamint felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat.

dehir.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: december 20-an után indulna a próbaüzem

Az ATK konzorcium új vezetőjének irányításával folytatják a debreceni 2-es villamos építését: az új remíz előtti területen dolgoznak a munkások. Az ígéretek szerint tavasszal a félbehagyott pályán is felvonulnak. A próbaüzem december 20-a után indulhat – olvasható a dehir.hu-n.

MTI Itthon

Kósa Lajos kész tárgyalni az egyetemistákkal

Kerekasztal-tárgyalásokat kezd a felsőoktatást érintő kérdések megvitatására a debreceni városvezetés, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) és az egyetem vezetése - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön.

MTI Itthon

Megint építeni kezdték a debreceni 2-es villamost

A Keviép dolgozói pénteken felvonultak a debreceni 2-es villamos építési területére és munkához láttak. Miklóssy Ferenc cégvezető azt mondta: "konzorciumi tagi jogunkkal élve vettük fel a munkát. Az egyéves tétlenség veszélyezteti ugyanis a beruházást, és ha kell, egyedül, határidőre befejezzük a remíz és a villamospálya építését".

MTI Itthon

Erről beszélgetett Kósa Lajos Václav Klausszal

Egy Debrecenben megvalósítandó protonterápiás kutató- és gyógyítóközpont létrehozásáról egyeztetett szerdán a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Václav Klaus cseh köztársasági elnök Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.

hvg.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: szerződést bonthatnak a kivitelezővel

Kósa Lajos nemsokára szerződést bont a 2-es villamost építő konzorciummal – írja városházi értesüléseire hivatkozva a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a döntést napokon belül bejelentik. A városházától egyelőre nem reagáltak az ügyben.

1
36 37 38 39 40
55
A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Észak-Koreában láttak el több száz sebesült orosz katonát

Elemzők az inflációról: Hidegzuhany, a megélhetési válságot idézi, akár kamatemelés jöhet

Elemzők az inflációról: Hidegzuhany, a megélhetési válságot idézi, akár kamatemelés jöhet

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Lázár János máris felszólította Karácsonyt, hogy szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről

Lázár János máris felszólította Karácsonyt, hogy szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A címlapról ajánljuk