Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Közel-Kelet

MTI Világ

Összeborult a Boko Haram és az Iszlám Állam

A Boko Haram nigériai iszlám szélsőséges szervezet hűséget fogadott szombaton az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria jelentős részét, és ezeken a területeken tavaly kikiáltott egy kalifátust.

MTI Vállalkozás

Arab országokban nyomul a CrypTalk

A közel-keleti régió arab országaiban terjeszkedik a mobillehallgatások ellen védelmet nyújtó mobilalkalmazást kifejlesztő magyar startup, az Arenim Technologies - közölte a vállalat csütörtökön.

hvg.hu Gazdaság

Meglesz a böjtje az olcsó olajnak

A fogyasztóknak öröm az olcsó kőolaj, ám a fő kitermelő országokban jelentős kockázatok alakulhatnak ki a jelenlegi kőolajárak miatt.

Zubor Zalán Világ

Török támogatással jöhet létre a független Kurdisztán

Olajnagyhatalom, Izrael és a NATO szövetségese, valamint „az új Dubai” lehetne a függetlenedő kurd állam, ha képes legyőzni az ISIS-t és rendezni területi vitáit az iraki kormánnyal. Iraki-Kurdisztán függetlenné válását Törökország is támogatja, az iraki kormány azonban egyelőre ragaszkodik az ország egyben tartásához, valamint az ISIS elleni harcok során a kurdok által elfoglalt olajban gazdag területekhez.

hvg.hu Autó

Ki mondta, hogy az arabok nem tudnak autót vezetni? – Videó

A Közel-Kelet híres arról, hogy az ottani olajállamok hemzsegnek a nagyvérű sportkocsiktól, amelyekkel a helyi aranyifjak kedvükre száguldoznak a sivatagi autópályákon. Persze nincs kőbe vésve, hogy csak ők érezhetik jól magukat a végtelennek tűnő aszfaltcsíkokon.

MTI Világ

Izraeli tizenévest öltek meg

Meghalt egy 15 éves fiú a Golán-fennsíkon húzódó határ Izrael által megszállt oldalán vasárnap, miután szíriai oldalról lövések értek egy vízszállító tartálykocsit, amelyen utazott - közölte egy izraeli katonai szóvivő, hozzátéve, hogy válaszul izraeli harckocsik lőtték szíriai kormányerők állásait.

hvg.hu Gazdaság

Atyaég, hová száguld az olaj és a benzin ára?

Irak a szétesés határán áll, szunnita szélsőségesek már igen közel járnak a fővároshoz, Bagdadhoz is. A kormányerők nem képesek megtartani az ország egyes részeit, a világ nyolcadik legnagyobb olajkitermelőjének esetleges kiesése pedig hamar az egekbe viheti az üzemanyagárakat. Ha Irak egyfajta Líbiává alakul, akkor akár el is szabadulhat az olaj- és a benzinár.

- esel - Nyüzsi

Magyar nagykövet menni Hezbollah

A magyar diplomata arról is megismerszik, hogy ha valahol mégis mond valamit, akkor abban reménykedik, hogy azt senki nem hallja, és pláne nem írja meg.

MTI Világ

Halálos áldozatok egy ciszjordániai akcióban

Négy palesztint öltek meg izraeli katonák szombaton a ciszjordániai Dzsenínben, egy épület ostromában és az azt követő heves összecsapásban - közölték biztonsági és kórházi források.

MTI Világ

Öngyilkos merénylő robbantott Irakban

32 ember halálát okozta egy merénylő az iraki Bábil kormányzóság székhelyén, amikor fölrobbantotta magát egy általa vezetett kisbuszban, el-Hilla város bejáratánál.

MTI Világ

Betette a kaput a közel-keleti hóesés

Szombaton is még több mint 35 ezer izraeli háztartás volt áram nélkül az előző napok Jeruzsálem környéki havazása és a mélyebben fekvő területeket sújtó áradások miatt.

MTI Világ

Ítéletidő nehezíti a szíriai menekültek életét

Tovább tombolt csütörtökön a hóviharral, faggyal és heves esővel érkező tél a Közel-Keleten. Két szíriai gyermek kihűlt, a menekülttáborok lakóinak pedig meg kell küzdeniük azért, hogy ne fújja el a szél a sátraikat.

Zubor Zalán Világ

Kibékül Irán és Amerika?

Az iráni-amerikai kapcsolatok javulását jelezhetik előre a két fél által tett baráti gesztusok sorozata. Obama és Rohani iráni elnök már leveleznek is, ilyesmire 1979 óta nem volt példa. Az oroszok Iránban is a „szíriai megoldást” alkalmaznák, amire, úgy tűnik, Obama is hajlandó lenne.

Techet Péter Vélemény

Közel-Kelet: a bizonytalanság bizonyossága

Az egyiptomi és szíriai események fenyegetően mutatják a teljes destabilizáció lehetőségét. Ez főleg Európa számára jár súlyos következményekkel. De ma még azt sem tudni, hogy milyen kimenetelt támogassanak az európai politikusok.

1
9 10 11 12 13
16
Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

A címlapról ajánljuk