Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Közel-Kelet

Szabó Yvette hvg360

Kaiser Ferenc a csipogókról: Szinte lehetetlen behozni 15 kiló katonai minőségű robbanóanyagot Magyarországra

A magyar kormánynak sűrűn kell kommunikálnia, hogy Magyarországnak semmi köze nem volt ahhoz a budapesti bejegyzésű vállalathoz, amely vélhetően a Moszad fedőcégeként vagy „megvezetett balekként” közreműködött a Libanonban több ezer ember sebesülését és tíznél is több ember halálát okozó személyhívók legyártásában. Ezt Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense mondta a HVG-nek. Szerinte Irán és a Hezbollah már javában tárgyal Kínával kommunikációs eszközök vásárlásáról, mert az ottaniak az elmúlt 24 órában fejvesztve dobálták el a nyugati eredetű eszközeiket.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Litván külügyminiszter: Magyarország a tárgyalóteremben nem a békét, hanem az oroszokat képviseli

Brüsszelben megkezdődött az uniós külügyminiszterek informális ülése, amelyet eredetileg – a pénteken esedékes védelmi miniszteri találkozóval együtt – Budapesten tartottak volna. A találkozó témája elsősorban az orosz–ukrán háború, a közel-keleti válság, a venezuelai helyzet és várhatóan a magyar kormány bírálata lesz.

hvg.hu EUrologus

Megkezdődött az EU-csúcs: az első napot a háborús ügyek uralják

Fülöp belga királytól érkeztek az uniós állam- és kormányfők a kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, amelyet eredetileg a gazdaságnak akartak szentelni. A közel-keleti fejlemények azonban felülírták a terveket, és az orosz–ukrán háború is folyamatos témát szolgáltat.

hvg.hu EUrologus

Izrael és Irán teljesen uralhatja az EU-csúcs programját, pedig nem ez volt a terv

Csütörtökön és pénteken az EU állam- és kormányfői újabb EU-csúcsot tartanak, az Európai Parlamenti választások előtt az utolsót. Bőven van mit megvitatniuk a vezetőknek, szokás szerint fontos kérdés Ukrajna, de az EU gazdasága, és az EU-török kapcsolatok jövőjéről is stratégiai döntéseket kell hoznia az uniónak. Azonban az elmúlt napokban eszkalálódó Izrael és Irán közti konfliktus könnyen átveheti az uralmat a találkozó témája fölött.

1 2 3 4 5 6 7
16
Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

A címlapról ajánljuk