Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt

MTI Itthon

Vörösiszapper: megkezdődött a másodfokú eljárás

Az ügyész a megismételt elsőfokú eljárásban meghozott, tíz ember bűnösségét kimondó ítélet súlyosítását indítványozta, a védők pedig annak abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérték.

MTI Itthon

Júliustól leveszi a kezét az állam a Mal Zrt.-ről

Július 1-jével véget ér a csaknem kilenc hónapja tartó állami felügyelet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyárában; a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófát követően bevezetett egyedülálló jogintézmény tevékenységéről és az elvégzett feladatokról több száz oldalas zárójelentés készült - mondta Kossa György, az állami felügyelet vezetője.

MTI Itthon

70 év után váltott a Mal

Folyamatos üzem mellett kezdődött a technológiaváltás az ajkai timföldgyárban hétfőn; a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. csaknem hetven év után vezeti be az új, száraz technológiát.

Feljelentették Hadházy Ákost a keddi tüntetés után

Feljelentették Hadházy Ákost a keddi tüntetés után

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

Ez nagyot szólhat: játékos újdonság jöhet az Apple-től

Vitézy Dávid a BKV-botrányról: MSZP–Fidesz-összeborulást láthatunk

Vitézy Dávid a BKV-botrányról: MSZP–Fidesz-összeborulást láthatunk

125 milliós profitot termelt az egyik legnépszerűbb hazai influenszer, Nessaj cége

125 milliós profitot termelt az egyik legnépszerűbb hazai influenszer, Nessaj cége

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Ritka rákkeltő gént hordozott egy spermadonor – 10 gyermeknek már tovább is adta a betegséget

Ritka rákkeltő gént hordozott egy spermadonor – 10 gyermeknek már tovább is adta a betegséget

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

„Hol vannak a többiek?” – kérdezi Lengyel Tamás Caramel és Kiss Tibi politikai kiállása után

A Macron házaspár incselkedésén viccelődik a Ryanair

A Macron házaspár incselkedésén viccelődik a Ryanair

A címlapról ajánljuk