Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Marosi Ádám

MTI Sport

Öttusa Vk: Maros Ádám ezüstérmes lett

Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a Trigranit öttusa Világkupa-verseny vasárnapi férfidöntőjében. Demeter Bence az utolsó szám, a lövészettel kombinált futás előtt még második volt, de végül a 27. helyen végzett. A brit James Cooke nyerte meg a viadalt, míg a harmadik helyen a francia Jean Maxence Berrou végzett.

Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője) Sport

Kovács Zoltán: Öttusa így és úgy

Ez egy ötnapos verseny volt, amely ráadásul már többnyire az első napon elkezdődött, így egyben meg is határozta az első hét hangulatát, és miután többnyire jól szerepeltünk, általában kedvező irányban. A hatvanas-hetvenes években az emberek ilyen napokon zsebrádióval a fülökön közlekedtek, hogyan lő Balczó, hogyan lovagol Móna.

Mélyi József Sport

Mélyi József: Sűrűsödő szuperhősök

Az öttusa végén a három dobogós most úgy ölelkezett össze, mint egy nagy amerikai film három gondosan összeválogatott főszereplője: az amerikai módra jóképű cseh bajnok (ő hatástalanítja a gonosz szerkezetet), a kínai másodpilóta (ránézésre komputerszakértő) és a harmadik, a szemüveges magyar, aki útközben minden felmerülő fizikai és kémiai problémát megold; így mentik meg a világot, nemsokára a mozikban.

MTI Sport

Marosi Ádám: "csak előre mentem, csak előre néztem"

Az öttusázó Marosi Ádám a gyengébb vívás után sem adta fel, a lovaglás után pedig egyértelműen a dobogót célozta meg a londoni olimpián. A bronzérmes versenyző szerint nincs még egy olyan közönség, mint a magyar.

hvg.hu Sport

Bronzérem öttusában! Marosi a harmadik!

Nagyon nagy versenyt futott Marosi Ádám az öttusa utolsó számában, a kombinált-futásban, emellett a lövés is ment neki ma este. Bronzérem a jutalma, cseh arany, kínai ezüst a szám végén. Kasza Róbert tizenkettedik lett, elfáradt a végére. Gratulálunk!

Dömötör Tamás Sport

„Tysont is vállalnám, de lehet, hogy első alkalommal húznék védőfelszerelést”

Balassa Levente buddhista szemléletű létére az élsport korántsem buddhista világában dolgozik. Vállalkozása próbálja megteremteni a megfelelő szakmai és mentális körülményeket azoknak az élsportolóknak, akik felismerik, hogy a profi teljesítmény elérése már nem csak az edzésen múlik, hanem egyéb összetevők is szükségesek a sikerhez. Legalábbis megsegítik annak elérését. Ügyfelei közé tartozik Kapás Boglárka úszó, Marosi Ádám öttusázó, és Vajda Attila pekingi olimpiai bajnok kenus is. Az igazi megmérettetés Levente (és cége) számára a londoni olimpia lesz, hiszen az ő munkáját kliensei eredményei minősítik.

Vidos Mihály Sport

Öttusa, tetkó, AC/DC - érmet akar Londonból Marosi Ádám

A magyar öttusa régi sikereit az új lebonyolításban is felidézné a legjobb hazai öttusázó, Marosi Ádám. A londoni lesz az első olimpiája, pedig sok mindenen túl van már: világbajnoki címeken, sérüléseken, visszatéréseken. Az AC/DC alapítójától, Angus Youngtól próbálja tanulni a fanatizmust. És éremért megy Londonba.

1 2
Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Der Spiegel: Napjaink Caliguláját Donald Trumpnak hívják

Der Spiegel: Napjaink Caliguláját Donald Trumpnak hívják

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

A címlapról ajánljuk