Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mesterházy Attila

Kósa András Itthon

Bajnai Gordon egy éve: a hervadás 365 napja

Messiásváró hangulatban leste a baloldali értelmiség és a választók egy része Bajnai Gordon visszatérését a magyar politikai porondra. A nagy pillanat éppen egy éve, 2012. október 23-án jött el. Azóta viszont valószínűleg semmi nem úgy alakult, ahogy azt a volt kormányfő gondolta. A hvg.hu ennek stációit foglalta össze.

MTI Itthon

Mesterházy: Nagy Imre jólétet akart minden magyarnak

A szocialista párt elnöke szerint Nagy Imre azért lett a forradalom miniszterelnöke, mert a nép tudta, hogy szabadságot, biztonságot és jólétet akart minden magyarnak. Erről Mesterházy Attila kedden Kaposváron, az MSZP Nagy Imre szülővárosában tartott ünnepségén beszélt.

hvg.hu/MTI Itthon

Bajai videó: tagadja a vádakat az MSZP-s

Király György visszautasítja a vele szemben megfogalmazott vádakat – közölte Mesterházy Attila MSZP-elnök kedden sajtótájékoztatón, Budapesten, és ugyanilyen értelmű közleményt adott ki maga Király György is.

MLF Itthon

Három csapással indul a Fidesz után az MSZP

Egyeztetés a szakszervezetekkel, lakossági fórumok és leleplező-kampány - ezt az akciótervet dolgozták ki az MSZP stratégái a 2014-es választás meggnyerésére. A párt szombati kongresszusán a legkevesebb szó a Bajnaiékkal kötött megállapodásról esett, állítólag nem is kellett beszélni róla. A listák pedig immár ismét meg lettek erősítve

Mesterházy Attila Vélemény

Mesterházy: Felszabadítjuk Magyarországot!

„A választási kampányunk célja kettős. Az egyik, hogy az Orbán-rendszer valódi világlátását és természetét megmutassuk az embereknek. A másik, hogy bemutassuk sajátunkat” – írja a jövő évi választás tétjéről szóló sorozatunkban a szocialisták elnöke.

hvg.hu Itthon

Nem október 23-án szerződik Mesterházy és Bajnai, nehogy Gyurcsány félreértse

A választási együttműködésről szóló megállapodást tudatosan október 22-én, és nem a nemzeti ünnepen tartandó ellenzéki rendezvényen írják alá. Ezzel azt szeretnék egyértelművé tenni, hogy a (Gyurcsányékkal) közös ünneplés nem a két ellenzéki erő közötti megállapodás kiszélesítéséről szól.

Gavra Gábor - Kósa András Itthon

Az ellenzéki alku és a DK: Bajnaiék egy lépést hátrálhatnak

Nyolc egyéni képviselői körzetben indulhatna el jövőre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – információink szerint egy ilyen felállást tartanak elképzelhetőnek az Együtt-PM részéről arra az esetre, ha a Bajnai-mozgalomnak és az MSZP-nek újra kellene nyitnia az augusztus végén megkötött megállapodást. Erre pedig egyre nagyobb az esély, mivel a DK támogatottsága kezdi megközelíteni az Együtt-PM-ét. Gyurcsány Ferenc azt mondta lapunknak, "az Együtt jelenleg tapasztalható gyengülése éppúgy életveszélyes a kormányváltás ügyére nézve, mint az, ha a DK nem kerülne egyértelműen 5 százalék fölé".

MTI Gazdaság

Mesterházy: hibáztak Orbánék a Hernádi-ügyben

Az MSZP elnöke szerint a kormány kapkodó, rossz választ adott a Mol–INA-ügyben, és a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszik, amikor arra biztatja a Molt, hogy adja el részesedését a horvát olajtársaságban.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Fordulatot hozhat Gyurcsány Együtt-gyilkos előretörése?

A DK meglepően erőteljes fellépése akár döntő fordulatot is hozhat az ellenzéki térfélen a következő hónapokban – értékelik szocialista, E14-es és DK-s forrásaink az elmúlt hetek eseményeit. Gyurcsány radikalizmusa láthatóan vonzó a tavaly a DK-tól Bajnaihoz pártolt szavazók számára, és utalnak jelek arra, hogy megindult visszaáramlásuk a Demokratikus Koalícióhoz. A DK „Együtt-gyilkos” feltámadása új helyzetet teremthet az ellenzéki oldalon.

hvg.hu Itthon

"Attila és Gordon!" – Gyurcsány Ferenc sms-t írt

Összefogástémában írt Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének és Mesterházy Attila MSZP-elnöknek Gyurcsány Ferenc. Az sms-ről nyomban be is számolt a Facebookon. Gyurcsány közös ünnepséget tartana október 23-án.

MTI Itthon

A nyugdíjasoknak tett ígéretet az MSZP

Ha a szocialisták kormányoznak majd, könnyebb lesz a nyugdíjasok élete – írta kedden, az idősek világnapja alkalmából kiadott közleményében Mesterházy Attila MSZP-elnök és Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja.

1
15 16 17 18 19
55
Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

A címlapról ajánljuk