Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Novák Előd

Szegő Iván Miklós Itthon

Nem emlékszik a Gripen-grófra a Jobbik-politikus

A Jobbik pártaktivistái és országgyűlési képviselőjelöltjei között számos olyan személyiség akad, akinek feltűnően jók az üzleti kapcsolatai. A hvg.hu utánanézett néhány prominens és kevésbé ismert jobbikosnak, akiknek cégei, valamint cégekben vállalt tisztségei és gazdasági kapcsolatai alighanem jól jönnek magának a pártnak is.

hvg.hu Itthon

Alapítója szerint a Jobbik már nem az, aminek látszik

A Jobbik már nem az a párt, aminek látszik – állítja Magyar Hírlapnak adott interjújában Nagy Ervin, a radikális párt egyik alapítója, aki 2007-ben hagyta ott a szervezetet. Szerinte a párt körül mára megjelentek a kétes vállalkozók és politikai kalandorok, a Magyar Gárda pedig kontrollálhatatlanná vált.

hvg.hu Itthon

Jobbik: volt MSZP-s vagy SZDSZ-es tagság kizárva

Megtiltotta leendő országgyűlési képviselői számára a Jobbik az önkormányzati tisztségek betöltését, és kongresszusa arról is döntött: nem lehet a párt tagja olyan ember, aki az MSZP-ben, az SZDSZ-ben és a Munkáspártban valaha, az MDF-ben pedig 2006 után is tagsági viszonnyal rendelkezett.

Vélemény

Gréczy, Simicskó, Novák, Szanyi: összeesküvés-elméletek jobbról-balról

Van egy termék, amelynek forgalma válságidőszakban sem csökken, sőt. Olyankor válik igazán kurrens cikké. Nem más ez, mint az összeesküvés-elmélet. Minél nagyobb a baj, annál dúsabb a paranoia aratása. Elrettentő példaként, a józanész vert hadainak okulására csináltunk egy kis szüretet a politikailag motivált üldözési mánia terméséből.

MTI Itthon

Támadások Jobbik-irodák ellen

Ismeretlenek szerdára virradóra megrongálták a Jobbik Magyarországért Mozgalom két fővárosi irodáját - közölte Novák Előd, a párt sajtófőnöke.

OS Itthon

Novák Előd megtorpedózza Kivágóné jelölését?

A a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciónak a május 14-ére összehívott rendkívüli közgyűlésén sem lesz többsége, ha a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyt ad a Jobbik OVB-delegáltja, Novák Előd panaszának. Eszerint Hunvald György börtönben írt lemondása formailag nem állja meg a helyét.

hvg.hu Itthon

Jobbik az OVB-ben: az SZDSZ felszólít, Szili visszautasít

Az SZDSZ szerint Novák Előd jelölése összeférhetetlenséget vet fel, és arra kérték az Országgyűlés elnökét, akadályozza meg a Jobbik delegáltjának taggá válását az Országos Választási Bizottságban (OVB). Szili Katalin szerint erre nincs módja.

1
7 8 9 10 11 12 13
„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Heil Hitler a címe Kanye West új számának

Heil Hitler a címe Kanye West új számának

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

A címlapról ajánljuk