Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Petrétei József

MTI Itthon

Petrétei tétovaságáért is Gyurcsány a hibás

A Fidesz szerint nem Petrétei Józsefet, hanem Gyurcsány Ferencet minősíti az, hogy a volt igazságügyi miniszternek saját bevallása szerint fogalma sem volt, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban.

MTI Itthon

"Sokkoltak az események" – Gyurcsány minisztere tanácstalan volt 2006-ban

Petrétei Józsefnek igazságügyi és rendészeti miniszterként fogalma sem volt arról, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban. Ez derült ki a volt miniszter tanúvallomásából, amelyet a rendőri vezetők elleni büntetőper keddi tárgyalásán tett a Fővárosi Törvényszéken.

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: az MSZP alkotmány-tervezetét másolta az Együtt 2014

Az Együtt 2014 választási mozgalom napokban nyilvánosságra hozott alkotmánytervezetének nagy része szó szerinti átvétele a második Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti miniszter által készített tervezetnek – írja a Magyar Nemzet.

Csizmadia Ervin Vélemény

Csizmadia Ervin: Elfekvő alkotmánytervezetek, hol vagytok?

Nyilvánosságra került Petrétei József egykori igazságügyi miniszter 2006-os alkotmánytervezete. Az elmúlt 20 évben nem sok készülő alkotmányszöveg-tervezetet láttunk, s fogalmunk sincs róla, melyik kormány mit tett alkotmányozási tervei valóra váltására. Ideje lenne a fellelhető alkotmányozási háttéranyagokból adatbázist készíteni. Csizmadia Ervin (Méltányosság Politikaelemző Központ) írása.

Hírszerző/FH Itthon

Nincs meg a Gyurcsány-kormány idején készített alkotmánytervezet

Az igazságügyi tárcánál a Magyar Hírlap kérésére próbálták megkeresni a dokumentumot, ám az irattárban nem találták meg. 2006-ban a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet kezdeményezte az irat nyilvánosságra hozatalát, de Petrétei József nem adta ki az alkotmánytervezetet.

MTI Itthon

"Kevéssé szocializálódott futballhuligánok" a rendezvényeken

A fővárosban kialakult helyzet kiszámíthatatlanságára hívta fel a köztársasági elnök figyelmét az a jelentés, amelyet az elmúlt napok tüntetéseiről készített Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter Sólyom László számára.

Itthon

Minisztermustra

Gyurcsány Ferenc © Müller Judit Gyurcsány Ferenc (44 éves) miniszterelnök hatalomra jutásával az egykori...

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Dél-Indiában kapták lencsevégre Orbán Viktort, magánúton lehet ott családjával

Dél-Indiában kapták lencsevégre Orbán Viktort, magánúton lehet ott családjával

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

A címlapról ajánljuk