Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rogán Antal

Cs. B. Itthon

Belvárosi ingatlancsalás: Rogánra és Kövérre is hivatkoztak a tárgyaláson

A bíróság előtt is kitart vallomása mellett annak az ingatlancsalásos ügynek az egyik vádlottja, aki úgy tudta, az általa vezetett cég egy közvetítőn keresztül az önkormányzat megbízását teljesítve ígért eladásra ingatlanokat, a pénzből pedig a Fidesz és az V. kerületi polgármester is részesült. Állítása szerint több módon is ellenőrizte, hogy a közvetítő személye hiteles, ezzel kapcsolatban dokumentumokat is kapott. A keddi tárgyaláson előkerült Kövér László neve, akire az egyik ügyfeleket toborzó cég ügyvéd hivatkozott. Rogán Antal az eljárásban már tagadta, hogy bármi köze is lenne a céghez, és egy hasonló ügyben tett feljelentését hozta fel.

Csikász Brigitta Itthon

Rogánra hivatkoztak, és átverték még Árpa Attilát is

Rogán Antal V. kerületi polgármestert is meghallgatják tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon abban a 250 millió forintos kárt okozó ingatlancsalási ügyben, amelyben a vádlottak – az ügyészség szerint – hamis önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vertek át olcsón megszerezhető önkormányzati lakásokat ígérve nekik. A becsapottak között van többek között Czomba Sándor államtitkár, Belénessy Csaba, valamint Árpa Attila és édesapja, Árpa József is. Az ügy 2010 óta van a bíróságon, a tárgyalás azonban csak hétfőn kezdődött el.

MLF Itthon

Miért éppen a KGB ne számolt volna le Molnár Zsolttal?

Összesen 8 elméletet hallottunk arról, mi zajlik a politika színfalai mögött, kinek áll érdekében a szocialista Molnár Zsolt gyengítése. Közel tucatnyi országos politikussal beszéltünk, az MSZP-től a baloldali szövetségesein keresztül a Fideszig, és ha csak a negyede igaz annak, amit mondtak, akkor a Molnár-ügy mögött hatalmas erők mozognak, mindenki harcol mindenkivel. Vagy csak paranoiásak lettek a politikusaink.

MTI Itthon

Rogán már tudja, melyik lesz az új parlament első törvénye

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat lesz az első előterjesztés, amelyet az új parlament elfogad - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Itthon

Index: Molnár Zsolt a Fideszt védte az MSZP-ben

Nemcsak az állítólagos szkinhedmúlt jelent foltot a szocialista Molnár Zsolt pályáján, hanem kampányfőnökként is túl sok engedményt tett a Fidesznek, nem támogatta például, hogy Rogán Antalt vagyonnyilatkozata miatt támadta a baloldali szövetség április 6-a előtt – írja az Index.

MTI / hvg.hu Itthon

Tényleg Sneider lehet a parlamenti alelnök

Megállapodtak a parlamenti frakcióvezetők arról, hogy kit javasolnak parlamenti elnöknek és alelnöknek, így a Jobbik által jelölt, korábban elítélt Sneider Tamás is házelnök-helyettes lehet. Az Index szerint a Fidesz gyakorlatilag megzsarolta a baloldali pártokat, hogy azok maguktól fogadják el Sneidert.

hvg.hu Itthon

Rogán elismerte: Nem lesz kormányprogramja Orbánnak

A Fidesz frakcióvezetője ismertette a Fidesz jelöltjeit a bizottságok élére. A rendészeti bizottság elnöki posztja Kósa Lajosé, a népjóléti bizottságé Zombor Gábor volt kecskeméti polgármesteré lett. Több bizottsági elnöki hely még bizonytalannak tűnik, ugyanis akik szerepet kapnak a kormányban, nem lehetnek bizottsági elnökök. A Fidesz nem akarja megvétózni a volt skinheadvezér, Sneider Tamás parlamenti alelnöki posztját, fontolják meg az ellenzéki pártok, hogy kit jelölnek - mondta Rogán. Átírják az országgyűlési törvényt, mert egy pontatlanság miatt a képviselők egy része most két helyről is felvehet fizetést.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktornak Orbán Viktor sem dirigálhat

Még a saját maga által kijelölt célokkal sem akarja megkötni a kezét a miniszterelnök, ezért kormányzati forrásaink szerint nem fog pontokba szedett kormányprogramot előterjeszteni a parlamentben. Orbán Viktor egyébként is szóban szereti kiadni rendelkezéseit, elvárja, hogy egy kávézás mellett felvetett ötleteit is hivatalos utasításként értelmezzék. Kormányzati források szerint leginkább a kiszivárogtatásoktól tart.

hvg.hu Itthon

Rogán ingatlanügye: május elején kiderülhet, indul-e nyomozás

Feljelentéskiegészítést rendelt el Rogán Antal ügyében a Központi Nyomozó-főügyészség – közölte a 444.hu. A portál szerint akár már május 7-én, legkésőbb pedig május 22-én ki kell derülnie, hogy indítanak-e nyomozást az V. kerületi polgármester és Fidesz-frakcióvezető ellen hiányos vagyonnyilatkozata és vagyongyarapodása miatt.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Viták a Fideszben: mi vár Orbánra 2018-ig?

Kibír-e a Fidesz tábora újabb négy év háborús politikát, sikeres lehet-e az a kormány, amely káderhiánnyal küszködik, meg lehet-e állítani a fiatalok elvándorlását a Jobbikhoz? Ilyen kérdések foglalkoztatják a kormánypárt vezetőségét, amely mára tudomásul vette, Orbán Viktort nem lehet leállítani, a miniszterelnök történelmi küldetésének tartja az ország radikális átalakítását. Ha nincs konszolidáció, legalább stabilizáció legyen – mondják a párt prominensei. De mit hozhat a stabilizáció?

M. László Ferenc Itthon

Orbán hallani sem akar kiegyezésről, földig rombolná a baloldalt

Egyetlen olyan kérdés sincs, melyben ki akarna egyezni politikai vetélytársaival a miniszterelnök, így a Fideszben mindenki biztosra veszi a „háborús politika” felpörgetését. Bár a Fideszben többen is konszolidációt szeretnének, úgy tudjuk, Orbán Viktor történelmi esélyként tekint az újabb kétharmados győzelemre, ezért egyetlen politikai vagy gazdasági célkitűzését sem adná fel. A Fideszben arra számítanak, hogy a Jobbik feltörése miatt az MSZP szétesik, majd a „centrális erőtér” jegyében a nemzeti radikális pártnak is nekimennek.

hvg.hu Itthon

Rogánból nem lesz miniszter

90 százalékos a valószínűsége annak, hogy Rogán Antal megtarthatja a Fidesz frakcióvezetői posztját. Korábban a fejlesztési miniszteri pozícióval hozták hírbe.

hvg.hu Itthon

Valami bűzlik Rogán kerületében

Hónapok óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség egy eljárásban, amely az V. kerületi önkormányzatot érinti – írja a Bors. A korrupciógyanús ügyben a lap szerint fél éve tett feljelentést egy vendéglős. Az önkormányzatnak nincs tudomása a pályázatokkal kapcsolatban tett feljelentésről és nyomozásról sem.

MTI Itthon

Büntetni fogják az elrontott vagyonnyilatkozatot

Büntetni fogják a jövőben az elrontott vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat - ezt ígérte Gulyás Gergely a Hír TV-ben. Rogán Antalt az MTI tudósítása szerint nem említették az interjúban.

-W- Nyüzsi

Mese a Pasa Parkról

Rogán úr kezelte volna szívesen az uniós pénzt, kijött volna abból egy Maharadzsa Park is. De akinek vaj van a fején, ne kezdjen Simicskával.

hvg.hu Itthon

Ajándékba kapta méregdrága cipőjét Rogán jegyzője

Leértékelve vették a testvérei Sélley Zoltánnak azt az Amadeo Testoni márkájú cipőt, amelyet árával együtt az Origo fotósa örökített meg. A Vathy's Corner Petőfi Sándor utcai üzletében megerősítették a lapnak, hogy náluk vehették Sélley cipőjét a múlt héten.

1
63 64 65 66 67
100
Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

A címlapról ajánljuk