Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Stockholmi Békekutató Intézet

Tiszai Balázs hvg360

A második világháború óta nem látott fegyverkezési versenybe hajszolta Ázsiát a kínai fenyegetés

Egyre nő a Kína–Tajvan-feszültség, Peking elkerítene egy egész tengert, sűrűsödnek az észak-koreai rakétatesztek, így a délkelet-ázsiai-óceániai térség hadászati kiadásai meredeken ívelnek felfelé. Közben az USA intenzíven igyekszik megerősíteni régiós jelenlétét és kapcsolatait, a puskaporos levegő miatt pedig olyan államok is tárt karokkal várják, melyek korábban igyekeztek tisztes távolságot tartani tőle.

hvg.hu Világ

Csak nekünk kellettek tavaly Európában Putyinék fegyverei

Érdekes kivételként virít Magyarország a Stockholmi Békekutató Intézet fegyvervásárlási térképén. Míg az európai államok egytől egyig az amerikaiaktól vettek hadászati eszközöket 2014-ben, addig Magyarország megmaradt az orosz partnereknél. Ezzel egy táborba került Fehéroroszországgal, Azerbajdzsánnal, Szíriával, illetve a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadókkal.

MTI Világ

Fegyverkezés: alig nőttek tavaly a kiadások, de az atomfegyverek fenyegetőek

1998 óta tavaly először fordult elő, hogy a világon csak csekély mértékben, mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek a fegyverkezési kiadások. A nukleáris fegyverek jelentette fenyegetés ugyanakkor még mindig jelentős - derül ki a Stockholmi Békekutató Intézet hétfőn közzétett tanulmányából.

MTI Világ

Már 400 milliárd dollár felett jár a globális fegyverpiac

Összesen 401 milliárd dollárért értékesített fegyvert a száz legnagyobb fegyvergyártó cég 2009-ben - nem számítva a kínaiakat -, ami nyolcszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest - derült ki a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) fegyverkereskedelemről szóló, hétfőn közzétett jelentéséből.

Film készül Melania Trumpról

Film készül Melania Trumpról

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

A címlapról ajánljuk