Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szegedi Vadaspark

hvg.hu Vállalkozás

Szegedi Vadasparki játszótér ügy: Eltűnő tintával írt vallomás is felbukkant

Láthatatlan tintával írt vallomás, virtuális zsiráfok, amelyeket csak kevesen láttak. Fordulatokban nem szűkölködő tárgyalás zajlott a Szegedi Vadasparkban a helyi Fideszhez köthető vállalkozók által uniós pénzből felépített virtuális játszótér ügyében. A vád szerint az elnyert pénz töredékét költötték el valójában a vádlottak, ráadásul, még pénzt is mostak.

MTI Élet+Stílus

Ázsiai elefántok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Három ázsiai elefánt (Elephas maximus) érkezett a Szegedi Vadasparkba, a fiatal bikákat az állatkert Angkort, a khmer templomvárost idéző elefántházának átadásán, május 27-én figyelhetik meg először a látogatók – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató csütörtökön az MTI-t.

hvg.hu Gazdaság

New Yorkból posztolt utoljára szelfit a szegedi játszótérmutyi gyanúsítottja

A gyanú szerint csaltak és pénzt mostak egy offshore cég beiktatásával a szegedi vadasparki játszótérmutyiban: a játszótér jóval kevesebbe került valójában a szerződésben megjelölt összegnél. Az ügy harmadik gyanúsítottja ellen júniusban adtak ki elfogadtóparancsot, de azóta sem találják – írja a Délmagyarország.

MTI Kult

Prérikutyák és kúszósül Szegeden

Feketefarkú prérikutyákat bemutató kifutót adtak át vasárnap a Szegedi Vadasparkban, a kolóniákban élő rágcsálók egy észak-amerikai kúszósüllel osztják meg lakhelyüket.

hvg.hu Vállalkozás

Dobra verik a szegedi vadasparki játszóteret

Felszámolják azt a szegedi céget, amely durván túlszámlázott a vadasparki játszótér eszközeinek szállítása során. A felszámoló 22 millió forintért hirdette meg a vadasparki játszótérmutyi eszközeit, amikről két éve még úgy beszélt a telepítő cég ügyvezetője, hogy a világon egyedülállók.

1 2 3 4 5 6
Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

Már tesztelik a filléres matekfelmérő rendszert

Már tesztelik a filléres matekfelmérő rendszert

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

A címlapról ajánljuk