Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sziria

Világ

Négy felnőttet és egy gyereket lőttek le Szíriában

Szemtanúk szerint öt civilt öltek meg a szíriai rezsim biztonsági emberei pénteken, tüzet nyitva az ellenzék felhívására kezdődött újabb tüntetések részvevőire a közép-szíriai Homszban, valamint a déli Deraa térségének egyik városában.

MTI Világ

Szíriai harcok: újabb nyolc civil halálos áldozat

Legkevesebb nyolc ember vesztette életét szerdán Szíriában a libanoni határnál fekvő Tell-Kalah városában, amelyet több napja ostromol az arab ország hadserege - közölték emberi jogi aktivisták a városból.

MTI Világ

Előkerült az al-Dzsazíra rejtélyes módon eltűnt újságírónője

Az iráni hatóságok elengedték Dorothy Parvazt, az al-Dzsazíra arab hírtelevízió újságíróját, aki Szíriában tűnt el három héttel ezelőtt rejtélyes körülmények között. A hírt az újságírónő vőlegénye is megerősítette, miután Dorothy Parvaz felhívta őt telefonon, s közölte, hogy visszatért Dohába.

MTI Világ

Washington: Szíria ideje fogytán van

A Fehér Ház szóvivője kedden megfenyegette Szíriát, mondván, Damaszkusznak egyre kevesebb ideje van arra, hogy véget vessen a tiltakozó megmozdulások elfojtásának és ezzel elejét vegye a további amerikai szankciók bevezetésének.

MTI Világ

Általános sztrájk lesz Szíriában szerdán

"Szerda az általános sztrájk napja lesz Szíriában" - áll abban a keddi felhívásban, amelyet a Facebook közösségi háló "Syrian Revolution 2011" oldalán tettek közzé a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen márciusban kezdett tiltakozó mozgalom aktivistái.

MTI Világ

Szíriában a tüntetők családtagjai sincsenek biztonságban

Szíriában, ahol két hónapja tartanak a kormányellenes tüntetések és azok vérbe fojtása, a hatalom immár az ellenzékiek és a jogvédők hozzátartozóit üldözi - állapította meg hétfőn New Yorkban kiadott közleményében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.

MTI Világ

Többeket lelőttek Szíriában

A szíriai biztonsági erők egy szemtanú szerint automata fegyverekből nyitottak tüzet tüntetőkre szombaton a libanoni határ közelében fekvő Tell-Kalahban, és legalább négy embert megöltek.

MTI Világ

Egyre durvábbak a szíriai összecsapások

Bánjászban, Szíria egyik északnyugati kikötővárosában kedd reggel folytatódott az ellenzékiek feltételezett vezetőinek a letartóztatása. Az elmúlt három nap alatt legalább 450 embert vittek el.

MTI Világ

Az EU bünteti a szíriai rezsim végrehajtóit

A szíriai államfő rokonait, a belügyminisztert és hírszerzési vezetőket bünteti az EU, miután Maher el-Aszadot, a szíriai elnök testvérét jelölték meg az Európai Unió a szíriai tüntetők elleni erőszakos fellépés fő végrehajtójaként.

MTI Világ

Bánjász: se víz, se áram - csak orvlövészek vannak

A szíriai biztonsági erők őrizetbe vették vasárnap Bánjászban a kormányellenes tüntetők vezetőit. Több mint 250 ember került fogdába a hét végén az északnyugat-szíriai városban - közölte egy szíriai emberjogi csoport.

1
176 177 178 179 180
184
Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

A címlapról ajánljuk