Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#V. László

Csikász Brigitta Itthon

"Portik szerepe nekünk nem jött elő" – interjú Doszpot Péterrel a leszámolásokról

Kíváncsian figyeli a kilencvenes évek alvilági leszámolási ügyeiből elővettek nyomozását Doszpot Péter, aki a történtek idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezette, sőt 1998-ban az év budapesti rendőre is lett. A hvg.hu-nak a jelenleg vagyonvédelmi cégét vezető Doszpot nem csak szakmai múltjával indokolta ezt az érdeklődést, hanem azzal is, hogy a Fenyő-ügy, Prisztás József megölése és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai merénylet nyomozásában a mostani gyanúsítottak, így Portik Tamás sem volt képben. Sok év távlatából szerinte a bizonyítás nehéz lesz. Interjú.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Feletteseire vallott a főtiszt a rendőri korrupciós ügyben

Felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás; a volt főtiszt védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzésére - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.

hvg.hu Itthon

Súlyosbították a V. László elleni gyanúsítást

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg ma a rendőri korrupciós ügyben korábban elfogott és letartóztatott V. Lászlót - értesült a hvg.hu. Ez az eddigi gyanúsítás súlyosbítását jelenti és akár a lehetséges büntetési tétel megduplázódását is maga után vonhatja.

hvg.hu Bűnügy

Gyilkossággal gyanúsítják a Dokk kidobóembereit

A rendőrség gyanúja szerint a V. László által üzemeltetett Dokk Club biztonsági őrei verhettek meg és dobhattak a vízbe tavaly decemberben egy 21 éves fiatalembert, akinek holttestét másnap találták meg.

hvg.hu Bűnügy

V. Lászlót és társait vidéki börtönökbe szállították Budapestről

A rendőri korrupciós ügy gyanúsítottjait a hvg.hu információi szerint a budapesti bűntetés-végrehajtási intézetekből vidéki börtönökbe szállítják, egymástól minél messzebb helyszínekre a szerdai nap folyamán. Az ügyészség szerint így akadályozható meg, hogy az előzetesben lévők összebeszéljenek. Kalmár Tamás ügyvédje a hvg.hu-val azt közölte, a gyanúsítást a hatóság nem tette részletesebbé.

hvg.hu Itthon

Volt NNI-s vezető: már 10 éve felfigyelt a rendőrség V. Lászlóékra

V. Lászlóék tevékenységére már 10-12 éve, a Nemzeti Nyomozó Iroda megalakulásakor felfigyeltek a rendőrségnél – mondta a pestisracok.hu oldalnak adott interjúban a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. Orosz István szerint a szervezett bűnözéssel foglalkozó nyomozók munkája azért sem könnyű, mert az alvilág folyamatosan keresi a gyenge pontjaikat, és nincs többé kiszállás, ha valaki egyszer információt ad át rendőri oldalról a bűnözőknek.

hvg.hu Bűnügy

Elhatárolódott V. László Portik Tamástól

"Sem Portik Tamás üzleti tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez nincs köze" V. Lászlónak – ez olvasható az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó meghatalmazott védőjének közleményében, amelyet kedd este adtak ki.

hvg.hu Itthon

Rendőri korrupció: az ügynek nincs vége Polt Péter szerint

A rendőri vezetőket is érintő korrupciós ügynek még nem ért végére az ügyészség, újabb eljárások várhatók - mondta a legfőbb ügyész az InfoRádió Aréna című műsorában. Polt Péter szerint a bíróságra került büntetőügyek mintegy 0,4 százaléka évült el évente.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

Egyre durvább a gyanú a volt főrendőrökkel szemben

Bűnszövetkezetben követhették el a terhükre rótt bűncselekményeket a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) volt főtisztjei, valamint V. László és bizalmasa - lényegében ezt állapította meg a bíróság abban a végzésben, amelyet az ügyben második körben rács mögé helyezett G. Imre és K. Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítása kapcsán hozott - írja a keddi Magyar Nemzet.

hvg.hu Itthon

Csalinak használja az ügyészség V. Istvánt?

Alkut, egyezséget köthetett az ügyészség a rendőri korrupciós ügy gyanúsítottjával V. Istvánnal, de felmerült az is, hogy csalinak használják a V. László diszkótulajdonos bizalmi embereként ismert férfit, ezért kerülhetett házi őrizetbe – sejtették a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó jelenlegi és egykori rendőrök, akik szerint ez azt jelzi, hogy az ügyészség bizonyítékai nem elég erősek, ezért így próbálnak további információhoz jutni. V. Istvánt - ismerői szerint - az ügyészeknek nem lehetett nehéz megtörniük.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

V. László mellett a főrendőrök is előzetesben maradhatnak

Az ügyben elsőként meggyanúsított rendőrökhöz és V. Lászlóhoz hasonlóan további három hónapra rács mögött maradhat a vesztegetési botrány harmadik napján letartóztatott G. Imre és K. Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két egykori magas beosztású főtisztje, előzetes letartóztatásuk meghosszabbítását pénteken hagyhatja jóvá a bíróság - írta a Magyar Nemzet pénteken.

HavariaPress Itthon

V. Lászlóék szökésétől tart a bíróság

Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és két társa előzetes letartóztatását. A bíróság mindhárom gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta döntését, amely az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban október 3-ig tart.

MTI Itthon

Blikk: bombariadóval húzták csőbe V. Lászlót

Egy bombariadó alkalmával helyeztek el poloskákat a rendőrök V. László érdekeltségeinél, majd hónapokig lehallgatták a vállalkozót és bizalmasait a rajtaütés előtt - írta a Blikk szerdán.

MTI Bűnügy

Előzetesből házi őrizetbe került V. László alkalmazottja

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság a honlapján. Az MTI úgy tudja: a férfi a rendőrtiszteket is érintő korrupciógyanús nyomozás egyik gyanúsítottja és V. László alkalmazottja.

1 2 3 4 5
Itt a jegybanki alapítvány vége? Nem megy az olyan egyszerűen

Itt a jegybanki alapítvány vége? Nem megy az olyan egyszerűen

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

Pályázati mutyi miatt kerülhetett veszélybe a pécsi Káptalan Kert koncertsorozat

Pályázati mutyi miatt kerülhetett veszélybe a pécsi Káptalan Kert koncertsorozat

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Gondolkozz velünk: Kötögetés – Szexi a matek 9.

Gondolkozz velünk: Kötögetés – Szexi a matek 9.

Menekülniük kellett a nácik elől, de kalandnak érezte – végre magyarul is olvasható az Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat

Menekülniük kellett a nácik elől, de kalandnak érezte – végre magyarul is olvasható az Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat

Húszmilliót költöttek a kormánypropaganda szócsövei Kollár Kinga lejáratására a közösségi médiában

Húszmilliót költöttek a kormánypropaganda szócsövei Kollár Kinga lejáratására a közösségi médiában

A címlapról ajánljuk