Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Világgazdaság

hvg.hu Vállalkozás

Bíróság elé áll a Közgép

Október elsején tárgyalja a bíróság Budapesten a Közgép beadványát, amelynek során döntenie kell, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság jogszerűen zárta-e ki a társaságot három évre a közbeszerzésekből – írja a Népszabadság és a Világgazdaság pénteki lapszámában.

MTI Gazdaság

Meglepte a piacokat a Moody's

A 20 legnagyobb nemzetgazdaságra a jövő évre kiadott átlagos növekedési előrejelzését az intézet 2,8 százalékra vette vissza az előző 3,0 százalékról. Nem változtatott viszont az euróövezet növekedési előrejelzésén, 2015-re 1,0 százalékon, 2016-ra pedig 2,0 százalékon hagyta azt.

hvg.hu Gazdaság

Pánik a tőzsdéken: újra itt a 2008-as nagy válság?

Fulladozik a kínai gazdaság, bepánikoltak a részvényesek, és olyan sok papírt elszórtak, hogy a világ tőzsdéi évek óta nem látott zuhanórepülésbe fordultak. Órák alatt sok százmilliárd dollár párolgott el a legnagyobb cégek tőzsdei értékéből. A magyar tőzsdén is hatalmasak a veszteségek.

MTI Gazdaság

IMF: nem borítja meg a világgazdaságot a görög válság

A görög gazdaság kis mérete miatt az ország adósságválsága, illetve Athén esetleges kilépése az eurózónából csak mérsékelt veszélyt jelent a világgazdaságra – véli a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza csütörtökön. Olivier Blanchard szerint a világgazdaság eddig jól viselte a görög válság utóbbi két hete jelentette "stressztesztet".

hvg.hu Gazdaság

Minek a Török Áramlat, ha az ukrán cső még mindig elérhető?

Az egész Déli Áramlat koncepció (ahogyan annak bukása után a balkáni nyomvonalról álmodozó Török Áramlat elképzelés is) abból az alapállásból született, hogy az orosz gázt Ukrajnát elkerülve kellene Közép-Kelet Európába juttatni. De mi van, ha meg lehet egyezni az ukránokkal?

MTI Gazdaság

IMF: mérsékelt és egyenlőtlen a globális növekedés

Bár a 2008-as gazdasági válságból való kilábalás folytatódik, a globális növekedés üteme mérsékelt és egyenlőtlen, középtávon pedig egyre nagyobb kihívássá válik a növekedési képesség csökkenése - közölte szombati nyilatkozatában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Kormányzótanácsának tanácsadó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC).

MTI Gazdaság

Számos bizonytalanság leselkedik a globális gazdaságra

A globális gazdaság állapotáról és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vontatott kvóta- és döntéshozatali reformjáról szól elsősorban a világ 20 legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országa (G20) pénzügyminiszterének és jegybanki elnökének üléséről kiadott közlemény, az IMF/Világbank szombat hajnalig tartó első munkanapján.

MTI/Világgazdaság Itthon

VG: Felgyorsult a magyarok elvándorlása

Tavaly minimum 31 500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

MTI Gazdaság

Változtatott előrejelzésén az IMF, annyira nem nő gyorsan a világgazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban 3,7 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,3 százalékponttal alacsonyabb a 2014. októberi jelentésben jósoltnál.

MTI Világ

Cameron szerint megint veszélyben a világgazdaság

David Cameron a The Guardian című vezető baloldali brit napilapban hétfőn közölt cikkében azt írta, hogy az euróövezet "a harmadik recesszió szélén tántorog", és a defláció valós kockázata is fenyegeti, ráadásul a globális kilábalás korábbi fő hajtóerejét adó feltörekvő gazdaságok is lassulnak.

MTI Gazdaság

IMF: lesz növekedés a világgazdaságban, de lassú és törékeny

Az IMF jelentése szerint a fejlett gazdaságoknak folytatniuk kellene az alkalmazkodó jellegű monetáris politikát az alacsony infláció elleni küzdelemben. A túl korai monetáris szigorítás elkerülésének érdekében megfontolt makrogazdasági eszközökkel kell elérni a pénzügyi stabilitást.

MTI Gazdaság

Nincs jó híre a Moody'snak

A következő két évben valószínűtlen a világgazdaság növekedési ütemének jelentősebb élénkülése, elsősorban a kínai gazdaság lassulása és az euróövezet növekedésgátló szerkezeti problémái miatt – jósolta hétfőn Londonban ismertetett negyedéves globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.

MTI Gazdaság

Lefulladóban van a világgazdaság

A Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérője szerint a feltörekvő és a fejlett gazdaságok zömében egyaránt a kibocsátás növekedésének széleskörű lendületvesztése tapasztalható, és emiatt az idei növekedési előrejelzések további rontása várható.

MTI Gazdaság

A lovak közé csapna az IMF vezérigazgatója

A Nemzetközi Valutaalap vezetője arra figyelmeztetett, hogy a világgazdaság hosszú időre megrekedhet egy lanyha növekedési pályán, miközben az országok igyekeznek szabadulni a múltból származó magas államadósságtól és munkanélküliségtől.

1
5 6 7 8 9
19
Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

A címlapról ajánljuk