Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alkotmánybíróság

Stummer Krisztián Világ

„Ma újra egy nemzetté kell válni”

Egy hónappal a Jarosław Kaczyński vezette Jog- és Igazságosság Párt (PiS) választási győzelme után Demokráciavédelmi Bizottság (Komitet Obrony Demokracji, KOD) néven Facebook-csoportot hozott létre, amelyhez azóta több mint 150 ezren csatlakoztak. A hatalom antidemokratikus, zárt világképe ellen fellépő civil mozgalom alapítójával beszélgettünk társadalmi frusztrációról, párbeszéd-képtelenségről – és arról, hogy mi lehet ebből a kivezető út. Az áthallások nem a véletlen művei.

hvg.hu Itthon

Az Ab-elnök a magzati élet védelméről beszélt egy interjúban

Lenkovics Barnabás, a legfőbb bírói testület elnöke szerint ha elérhetnék, hogy a magzatnak is járjon az élet védelme, az akkora jelentőségű lenne az emberiség történetében, mint a rabszolgaság eltörlése. De évi 33 ezer abortuszt szerinte nem lehet büntetőjogi eszközökkel megtiltani. Arról is beszélt, hogy újraindulna az Alkotmánybíróság elnöki posztjáért.

Kálmán Attila Itthon

Nyers hatalmi játszma zajlik az alkotmánybírók jelölése mögött

Alkotmánybírókat kellene választania tavasszal a parlamentnek, de nehezen megy a pártoknak az osztozkodás. A Jobbik különalkut nem akar kötni, az MSZP viszont direkt teljesíthetetlen feltételek elé állította a Fideszt. Így Schiffer András ötlete lehet a befutó, ha egyáltalán választanak új bírókat.

Domány András Itthon

Nem lehet még kisemmizni is a jogtalanul kirúgottakat

Az alkotmányjogi panasz benyújtóját kirúgták egy minisztériumból, ezzel kapcsolatban minden szinten meg is nyerte a perét, de kiderült, hogy egy időközben hozott törvény szerint legfeljebb 24 havi átlagkeresetét kaphatja meg kártérítésként. Ő viszont a korábbi jogszabály alapján 36 havit követelt. Az Ab kimondta: a közszféra sajátosságai miatt a törvényhozó sok mindent megtehet, de "a szabályozási szabadság a jogalkotót csakis az Alaptörvény keretei között illeti meg".

MTI Világ

Brüsszel vizsgálatot indít a lengyelek ügyében

Az eljárást a lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt indítják meg. Ez az első lépése a három szakaszból álló uniós mechanizmusnak, amelyhez az Európai Bizottság akkor folyamodhat, ha egy adott tagállamban a jogállamiságon csorba esik.

MTI / hvg.hu Itthon

Jobbikos támogatással írhatja át az alkotmányt a Fidesz

Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden, a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után. A Jobbik máris közölte, alapvetően támogatják a kétharmados módosítást.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Földet vesz az állam az eladott állami földek árából

130 milliárd folyt be eddig az államiföld-árveréseken - összegzett Fazekas Sándor szakminiszter egy reggeli interjúban. Az állam a bevételből földeket fog venni, mondta egy nappal az után, hogy az Alkotmánybíróság lényegében előírta: csak földvásárlásra fordíthatók a földeladásokból származó összegek.

Máriás Leonárd Gazdaság

Nem zavar bele az Alkotmánybíróság a földek osztogatásába

Nem sok vizet zavar az Alkotmánybíróság: elkaszálta a földosztogatást lehetővé tevő szabályok egyik pontját, de a kormánynak nem lesz sok gondja ezzel. A testület gyakorlatilag áldását adta a földpiac újraosztására. Simicska Lajosék földeket veszítettek, Mészáros Lőrincék vettek az elmúlt hetekben.

hvg.hu Gazdaság

És akkor az emberek a pokolba kívánják a boltzárat

Jobban utálja a nép a vasárnapi zárva tartást, mint a vizitdíjat, Paks 2 miatt komolyan beintett Brüsszel, sokat bukhat az ország az Orbán-vő volt cégének szárnyalásán, elkezdték elárverezni a földeket Simicskáék alól, a nyíregyházi Lego-gyárban jártunk, kis híján kék ibolyát láttunk. Tovább is van, mondjuk még. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

A bankok legyőzték a kormányt: elkaszálta a Quaestor-törvényt az Ab

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Quaestor-ügyfelek kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, mert túlságosan szűken határozták meg a kárrendezésre jogosultak körét, és a bankokra sem kellett volna rátolni az egész cechet. A törvényhozóknak lehetőségük van a jogszabály újraírására.

hvg.hu Gazdaság

Elbuktatta az Alkotmánybíróság a Quaestor-törvényt

Több szempontból alaptörvény-ellenesnek találta a testület a Queastor-kötvényesek kártalanításáról szóló áprilisi törvénycsomagot - tudta meg a VS.hu. Az elmarasztaló határozatot várhatóan kedden hozzák nyilvánosságra, a kormány új Quaestor-törvényt készíthet.

1
32 33 34 35 36
82
Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

A címlapról ajánljuk