Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#belügyminiszter

MTI Világ

Traian Igas az új román belügyminiszter

Traian Igas Románia új belügyminisztere; a kinevezéséről szóló rendeletet hétfőn délután írta alá Traian Basescu államfő néhány órával azután, hogy az előd, Vasile Blaga lemondott.

MTI Itthon

Eltemették a tatai motoros rendőrt

Díszsortűzzel búcsúztatták pénteken a baji temetőben Telegdi Zsolt főtörzsőrmestert, aki augusztus 16-án az M1-es autópályán szolgálati feladat teljesítése közben a kitörő felhőszakadásban motorjával megcsúszott és életét vesztette.

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó 1950: Kádár János lemond

A Szabad Nép 1950. június 24-én számolt be arról, hogy lemondott Kádár János belügyminiszter. Egy kommunista diktatúrában az ilyen posztokról általában ritkán mondanak le önként, Kádárl sem önszántából távozott. Nem sokkal később letartóztatták, talán éppen utódja, Zöld Sándor öngyilkossága miatt. Elődjét felakasztották: Rajk Lászlónak hívták.

MTI Itthon

Pintér Sándor szerint két hét alatt rendet tett

A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek. A belügyminiszter szerint egy éven belül sikerrel járhat az a célkitűzés is, hogy megvalósuljon egy élhetőbb Magyarország.

MTI Világ

Bíróság előtt a volt francia belügyminiszter

Megkezdődött hétfőn három olyan feltételezett korrupciós ügyben a bírósági eljárás Charles Pasqua francia szenátor ellen, amelyek a befolyásos jobboldali politikus 1993 és 1995 közötti belügyminiszteri időszakához kötődnek.

Tóth Sándor Shake

„Elég az emberek gyilkolásából! Elég a megrendelt ügyekből!”

A Nagy Kombinátor, Osztap Bender is elirigyelné az Orosz Belügyminisztérium berkeiben minap kirobbant csalási-vesztegetési ügyletet. Valójában még ennél is nagyobb gond a lakosság elégedetlensége a rendfenntartó erőkkel szemben, mely állami szintű komplex reformot igényel.

MTI Világ

Rasszizmussal vádolják a francia belügyminisztert

Ellenzéki politikusok és civil szervezetek lemondásra szólították fel pénteken Brice Hortefeux francia belügyminisztert az internetre előző nap felkerült felvétel miatt, amelyben a politikus rasszistának ítélt kijelentést tett.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Az MNB-botrány miatt Varga Mihály megszüntetné a vagyonkezelő alapítványokat

Az MNB-botrány miatt Varga Mihály megszüntetné a vagyonkezelő alapítványokat

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

Hatmilliárd forintos támogatást kapott a NER egyik kedvenc kutatóközpontja

Hatmilliárd forintos támogatást kapott a NER egyik kedvenc kutatóközpontja

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Márki-Zay Péter: „Magyar Péter a kiábrándult fideszesek szavazataival fogja megnyerni a választást jövőre”

Márki-Zay Péter: „Magyar Péter a kiábrándult fideszesek szavazataival fogja megnyerni a választást jövőre”

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli

Nagyot koppant a Trumpot megváltóként váró európai szélsőjobb

Nagyot koppant a Trumpot megváltóként váró európai szélsőjobb

A címlapról ajánljuk