Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#betorés

MTI Itthon

Egy idős nőre támadtak Tiszavasváriban

A rendőrség tájékoztatása szerint egy egyedül élő nőre és a segítségére siető, telefonon riasztott unokájára támadtak rablók Tiszavasváriban; a nő súlyos, a férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

MTI Itthon

Tizenhat házba tört be két férfi, hiába

Szilveszter előtt tizenhat csanádpalotai portára tört be két férfi, de mivel nem találtak értékeket, mindegyik helyről üres kézzel voltak kénytelenek távozni; pár nappal később a szomszéd faluban már sikerrel jártak, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták őket – tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.

Hírszerző/FH Itthon

Újra betöréssel próbálkoztak a pécsi banda tagjai

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata közölte: egy söröző ablakát betörve akart az épületbe jutni három fiatal, akit tetten értek a rendőrök hétfőn. Elfogásuk után derült ki, hogy a három fiatal annak a héttagú rablóbandának a tagja, amelyet 23 betöréssel gyanúsít a Pécsi Rendőrkapitányság.

HavariaPress Itthon

Milliós betörések éjszakája Kecskeméten

Néhány órán belül két, milliós kárértékű betörés történt tegnapra virradóra Kecskeméten, ezen felül elloptak egy nagy értékű jet-skit is a város egyik telephelyéről - értesült a HavariaPress.

MTI Itthon

Hétvégén betörtek a Fidesz belvárosi szervezetének irodájába

Betörtek a Fidesz belvárosi szervezetének Cukor utcai irodájába vasárnap hajnalban; mintegy másfél millió forintos kár keletkezett - közölte Puskás András, a belvárosi Fidesz-szervezet ügyvezető alelnöke hétfőn. Az egyik betörőt a bejelentés óta elfogták.

MTI Itthon

Pechje volt a betörőnek, ismerősbe botlott

Mintegy egymillió forint értékben zsákmányolt volna különböző tárgyakat egy betörő Szeged-Kiskundorozsmán, ha az áldozatot ismerő férfi nem lép közbe − közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MTI Itthon

Nyomkövető kutya vezetett a gyermekotthonba betörő fiúkhoz

Kutya vezette nyomra a rendőröket a kaposvári gyermekotthonban, ahol két páncélszekrényből összesen 120 ezer forintot tulajdonítottak el betörők, a tettesek egyikének szagmintáját az otthonba lépéshez szükséges belépőkártyáján azonosította a szolgálati eb.

MTI Itthon

Őrizetben a nyugat-nógrádi sorozatbetörők

Őrizetbe vették azt a három érsekvadkerti lakost, akik heteken át fosztogattak Érsekvadkert és Balassagyarmat területén – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

MTI Itthon

Betörtek a Fidesz XV. kerületi pártirodájába

A pártirodába és a vele egy épületben lévő önkormányzati szociális intézménybe, feltehetőleg péntekről szombatra virradóra törtek be – közölte Hajdu László (MSZP) polgármester.

1
19 20 21 22 23 24 25
Orbán ezeréves hagyománnyal megy szembe – a reformkor üzenete

Orbán ezeréves hagyománnyal megy szembe – a reformkor üzenete

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

„Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog” – Orbán Viktor, Dobrev Klára és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek

„Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog” – Orbán Viktor, Dobrev Klára és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Új aranylázat indíthat be az amerikai vámháború

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

A címlapról ajánljuk