Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#biológiai útlevél

hvg.hu Sport

November végéig eldől Kenderesi Tamás doppingügye

Az olimpiai bronzérmes úszót a magyar szakemberekből álló bizottság elmarasztalta a biológiai útlevelében látható eltérések miatt, ő azonban fellebbezett. Az ügy a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt van, amelynek döntése már jogerős lesz.

Horn Andrea Sport

Tiszeker Ágnes: Amit Kenderesi Tamás ír, tele van ellentmondásokkal

Ha a magyarázat, a benyújtott bizonyítékok, az orvosi védekezés világos, egyértelmű és jól dokumentált, akkor a WADA szakértői elfogadják. Az úszó esetében azonban masszívan fenntartották a véleményüket – mondta a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

MTI Sport

Bevezeti a biológiai útlevelet a FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) doppingellenes csapata be nem jelentett ellenőrzések során vér- és vizelettesztet vesz a világ legjobb játékosaitól, így a 2014-es, brazíliai világbajnokságon már úgynevezett biológiai útlevéllel rendelkező játékosok szerepelnek majd.

MTI Sport

MACS: "össze kell fésülni a sporttörvényt a kormányrendelettel"

A jogszabályi háttér összehangolása, a tavaly tavasszal elfogadott doppingellenes kormányrendeletből és az idén január elsejétől érvényben levő sporttörvényből fakadó feladatok adják a legfőbb teendőket 2012 elején a Magyar Antidopping Csoport(MACS) számára - jelentette ki Tiszeker Ágnes pénteken az MTI érdeklődésére.

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

A címlapról ajánljuk