Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#biztosítás

NN Biztosító

Így kaphat segítséget felépülésre és utókezelésre

Amikor a betegség egy szempillantás alatt tör ránk, de hosszú ideig tart a gyógyulás, akkor különösen fontos az anyagi segítség. Egy hosszú hónapokba vagy akár évekbe telő rehabilitáció komoly anyagi megterhelést jelenthet a család számára, ugyanis a jövedelemkiesés mellett a beteg sokszor kénytelen saját zsebből finanszírozni a kezelések egy részét.

hvg.hu Gazdaság

Öveket becsatolni: díjemelés-cunami jön az autósokra

Mondtuk, hogy vége az olcsó autóbiztosításoknak, és erre számítanak az autósok is. Közel kétharmaduk számol azzal, hogy jövőre magasabb lesz a kötelezőjének díja – derül ki a Netrisk.hu közel négyezer, az év végi kampányban érintett ügyfelének visszajelzéséből.

MTI Itthon

A Testnevelési Egyetem szerint nem történt gyújtogatás

A Testnevelési Egyetem 2014-től folyamatos és érvényes, teljes körű "all risk" vagyon- és felelősségbiztosítással rendelkezik. Az atlétikai csarnok csütörtökön öt óra előtt gyulladt ki, teljes terjedelmében égett, de nem sokkal hat óra utánra körülhatárolták a tüzet. Az intézmény szerint kizárható az idegenkezűség.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Itt a vége az olcsó autóbiztosításoknak

Ha megszokta, hogy évfordulókor a biztosítókat megversenyezteti, és mindig egyre olcsóbb kgfb- vagy cascodíjakat kap, akkor idén vegyen egy nagy lélegzetet, mielőtt megnézi az ajánlatokat. A piac elérte a mélypontot, és várhatóan díjemelés jön. A legnagyobb emelést a fuvarozók kaphatják a nyakukba, de ők nagyon nem szeretnék ezt cipelni, ezért megpróbálják majd áthárítani – például önre.

NN Biztosító

Ilyen, amikor egy leendő anya aggódik a szülés miatt

Szülünk. Akkor is, ha több mint hétmilliárd ember él a földön, vagyis egészen hétköznapi dologról van szó, nekünk különleges. Ez a mi történetünk, számunkra megismételhetetlen és egyedi. És aggódunk. Minden miatt. A terhesség alatt nemhogy csökkenne, csak szaporodik a kérdések száma, és minden kérdés valami aggodalomhoz köthető.

Cs. B. Itthon

Készenlétben a TEK, hátha Orbán kedvet kap a Szigethez

Egyelőre nem tervezi sem Orbán Viktor, sem a legfőbb ügyész, hogy fesztiválozik egyet a Szigeten, pedig információink szerint a védelmüket ellátó Terrorelhárítási Központnál (TEK) ugrásra készen várják, kiruccan-e valamelyikük a Szigetre. A TEK részéről a hvg.hu-t arról tájékoztatták, hogy a tömegrendezvényen való személyi védelem biztosítására is felkészültek.

NN Biztosító

Ennyire vagyunk felkészülve egy daganatos betegség ellen

Jóval többen tartanak a rettegett betegségektől, mint ahányan elmennek az ingyenes rákszűrésekre, pedig a többség pontosan tisztában van azzal, hogy egy váratlan betegség mekkora anyagi kiadásokkal jár. Hiába vannak kimondottan erre a célra szolgáló biztosítások, az emberek tudatosságával továbbra is komoly problémák adódnak.

NN Biztosító

A megelőzés életet ment

Az emberek első reakciója a rák gyanújának felmerülése után a döbbenet és a bizonytalanság. Ez természetes, de az első sokk után már másnak kell középpontban lennie: a gyors diagnózisnak, a kezelésnek és a gyógyulásnak. Ez azért nagyon fontos, mert például az emlőrák, ha idejében felfedezik, 95 százalékban gyógyítható.

NN Biztosító

Ilyen arányban gyógyíthatók a daganatos betegségek - infografika

Növekszik az új daganatos megbetegedések száma hazánkban, jó hír azonban, hogy az idejében diagnosztizált betegségek jó arányban gyógyíthatók. Egy súlyos betegség több millió forintos váratlan terhet jelenthet a betegnek és családjának, erre pedig az alacsony megtakarítási ráta mellett a hazai családok többsége nincs felkészülve.

MTI Vállalkozás

2 millió dollár/halott? Egy vagyont különítettek el a Germanwings-katasztrófa kártérítéseire

A 300 millió dollár körüli biztosítási összeg arra utal, hogy a légitársaság kártérítési perek sorára számít. A biztosítók rendszerint személyenként egymillió dollár kártérítéssel kalkulálnak halálos légiközlekedési balesetek esetén. Amennyiben az áldozatok hozzátartozói beperlik a Lufthansát, hihetővé kell tennie, hogy nem tudta volna megakadályozni a katasztrófát.

Cs. B. Itthon

Kiderült mennyibe került a rendőrségnek Putyin

Összességében mintegy 190 millió forint kiadást jelent a magyar rendőrségnek Vlagyimir Putyin orosz államfő február 17-i, néhány órás budapesti látogatása - árultak el az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának a hvg.hu-nak. Két héttel korábban, Angela Merkel látogatásakor csak a MostMi civil kezdeményezés demonstrációjának biztosítása 13,1 millió forintba kerül a testületnek.

Cs. B. Itthon

Putyin védelme a legmagasabb fokozatú lesz

Nagy területzárások, forgalomleállítás, megközelíthetetlenné váló belváros – rendőrök elmondása szerint erre számíthatnak majd a budapestiek az orosz elnök jövő heti látogatásakor. Vlagyimir Putyinnak ugyan az előzetes értesülések szerint csak egy külsős programja lesz, de olyan védelmet kap, mint amit csak a pápa vagy az Egyesült Államok elnöke.

1
14 15 16 17 18
30
A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.