Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#családon belüli erőszak

Arató László (EUrologus) EUrologus

Az EU csatlakozik az Isztambuli Egyezményhez

A tagállamok csütörtöki döntése értelmében az Európai Unió is csatlakozik a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló egyezményhez (Isztambuli Egyezmény). Hat tagállam – közöttük Magyarország – bár már aláírta a szerződést, de a ratifikálást megtagadta.

hvg.hu Kult

A családon belüli erőszakról és a menekülésről szól Kutzora Edina debütáló klipje

A kétezres évek underground zenei színterének meghatározó énekesnője, Kutzora Edina szóló pályára lépett, és QTZORA néven megjelentette debütáló kislemezét, a háromszámos Missing Supportot. Az EP mindegyik dala egy-egy traumát jelenít meg, sajátos hangvételben. Az egyik dalhoz, ami a The ways I drown címet viseli, klip is készült.

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Halász Rita: Senki nem érdemli meg, hogy a másik ember bántsa

Mély levegő című első regénye 2020 egyik nagy meglepetése volt: szinte kizárólag pozitív véleményeket kapott, a Margó-díjat is elnyerte, és már az ötödik kiadásnál tart. Első fejezetében Vera, a főszereplő épp kilép egy fizikailag is bántalmazó házasságból a két gyerekével együtt, és ideiglenesen a szüleihez költözve próbál szembenézni a traumával. Az írót arról is kérdeztük, milyen volt beleélnie magát a főszereplő életébe.

1 2 3 4 5 6 7
32
Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Műanyag fólia lehet a dubajicsoki-jégkrémben, ne egye meg!

Műanyag fólia lehet a dubajicsoki-jégkrémben, ne egye meg!

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

A címlapról ajánljuk