Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#csicskáztatás

MTI Világ

Két évet kapott a német lányt rabszolgaként tartó bosnyák

Két év börtönbüntetésre ítéltek Boszniában kedden egy férfit, aki éveken át rabszolgasorban tartott és bántalmazott egy német lányt. Az ügyészség azonnal közölte, hogy fellebbezni fog az általa túl enyhének tartott ítélet ellen.

MTI Bűnügy

Bíróság előtt a gádorosi csicska-ügy

A vádirat ismertetésével megkezdődött a "gádorosi csicskáztatásként" ismertté vált ügy tárgyalása csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon.

MTI Itthon

Csicskáját akarta megmérgezni egy bugacpusztai nő, 12 évet kapott

Előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés kísérlete miatt 12 év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön nem jogerősen egy nőt, aki meg akarta mérgezni egy alkalmazottjukat. Az asszony férje életveszélyt okozó testi sértés miatt 7 év börtönt kapott, unokájukat pedig személyi szabadság megsértése miatt felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották.

MTI Kult

Díjat nyert Till Attila rövidfilmje

Till Attila Csicska című rövidfilmje díjat nyert a finnországi Tampere nemzetközi rövidfilm fesztiválján a hétvégén, a díj egyben jelölés az Európai Filmakadémia (EFA) 2012-es rövidfilm díjára - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Filmunió.

MTI Itthon

Elítéltek egy csicskást tartó családot

Szolnok megye első "csicskáztatós" büntetőperében egy háromtagú családot ítélt el a közelmúltban a Szolnoki Városi Bíróság; a két felnőttre többéves börtönbüntetést szabtak ki, míg fiuk felfüggesztett börtönt kapott - írta bírósági tájékoztatás alapján csütörtöki számában az Új Néplap.

Vélemény

Láncra vert rabszolgák Magyarországon

Felkavarták az indulatokat a csicskatartásról beszámoló híradások. A modern rabszolgatartás a kisebb, elsősorban kelet-magyarországi falvakban elterjedt gyakorlat. Bonyolítja a dolgot, hogy sokszor nincs is szükség láncra, a nincstelen, idős hajléktalanok önként vállalják a rabszolga sorsot, nincs hová menniük.

MTI Itthon

Rabságban tartottak egy férfit, s kilőtték a fél szemét

Fogva tartották, munkára és kölcsönfelvételre kényszerítettek, majd egy légpuskából kilőtt kenyérgalacsinnal súlyosan megsebesítettek a szemén egy csépai férfit - közölte az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

1 2
Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

A címlapról ajánljuk