Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#dalai láma

MTI Világ

Egészségi állapota miatt nem tudta átvenni díját a dalai láma

A dalai láma egészségi állapota miatt nem tudta személyesen átvenni a 100 ezer dolláros (28 millió forintos) pénzjutalommal járó Szabadság-érmet, amelyet az emberi jogok és együttérzés pártolása érdekében végzett erőfeszítéseiért ítéltek neki oda.

Iliás-Nagy Katalin Nagyítás

80 éves a dalai láma

Egyszerű parasztcsaládban született. Hároméves sem volt, amikor felfedezték benne az egyik legnagyobb vallás vezetőjét. Tizenöt évesen egy háború előtt álló ország vezetőjévé vált. "Dalai láma – ahány ember, annyifélét ért e kifejezésen. Vannak, akik úgy értik, élő buddha vagyok, az irgalom bódhiszattvájának, Avalókitésvarának földi megtestesülése. Másoknak azt jelenti, „istenkirály” volnék. ... Amikor száműzetésbe menekültem, ellenforradalmárnak és parazitának neveztek. Csakhogy magam úgy vélem, a föntiek közül egyik sem illik rám, számomra a „dalai láma” egyszerűen az általam betöltött tisztség viselője. Emberi lény vagyok én is, történetesen tibeti, aki úgy döntött, hogy buddhista szerzetes lesz" – írta magáról negyed századdal ezelőtt életrajzi könyvében Tendzin Gyatso, a XIV. dalai láma, aki nemrég Magyarországon is járt, és lerántotta a leplet a dobogókői szívcsakra titkáról.

hvg.hu Kult

Így énekelt a tömeg a Glastonburyn a dalai lámának - videó

A világ legjelentősebb rockfesztiválján megjelent a néhány nap múlva a 80. születésnapját ünneplő dalai láma. Patti Smith kísérte fel kézen fogva a színpadra, majd az ő vezényletével köszöntötte a tömeg az ünnepeltet. Nézze meg, hogy vágta fel a tortát a tibeti a vallási vezető.

MTI Világ

Ferenc pápa nem hajlandó fogadni a dalai lámát

A dalai láma állítása szerint nem hajlandó fogadni őt Ferenc pápa, mert a Kína és a Vatikán kapcsolatát javítani próbáló katolikus egyházfő attól tart, hogy a találkozó "kellemetlenségeket okozna".

MTI Világ

Aki a dalai lámát támogatja, az komoly büntetést kap

Kíméletlen fellépést, büntetést ígért Tibet párttitkára azokkal a helyi vezetőkkel szemben, akik támogatják a dalai lámát, illetve környezetét - számolt be erről az autonóm terület napilapjának címlapján közölt írás szerdán.

MTI Világ

Kínával tárgyal a dalai láma a visszatéréséről

A dalai láma saját bejelentése szerint nem hivatalos tárgyalásokat folytat Kínával arról, hogy ha csak egy látogatás erejéig is, de visszatérhessen Tibetbe - írta pénteki számában a The Washington Post.

MTI Világ

A dalai láma nem kap vízumot Dél-Afrikától

A Dél-afrikai Köztársaság nem ad beutazási engedélyt a dalai lámának a Nobel-békedíjasok 14. csúcstalálkozójára. A pretoriai kormány az utóbbi öt évben már harmadjára tagadja meg a vallási vezető számára az országba való belépést.

MTI Világ

A dalai láma miatt szoronganak Norvégia vezetői

A norvég kormány egyik tagja sem fogadja a dalai lámát, mert tartanak Kína haragjától. A tibeti vallási vezető szerdán érkezett Norvégiába háromnapos látogatásra. Buddhista, katolikus és lutheránus vallási vezetőkkel, a Nobel-békedíjat adományozó bizottság tagjaival és parlamenti képviselőkkel találkozik, de kormánytisztviselőkkel nem.

1 2 3 4 5
„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

A címlapról ajánljuk