Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egészségügy

Tiszai Balázs Itthon

Új Covid-variáns: rettegni nem kell, felkészülni jó lesz

Az eddigi tapasztalatok szerint a korábbiaknál enyhébb tüneteket produkál az omikronból kiszakadt új koronavírus-variáns, az Eris. Ezzel együtt viszont könnyebben terjed, Kínában és az USA-ban például már az összes covidos eset között ez a legdominánsabb változat. Itthon a variánsnak egyelőre nincs regisztrált fertőzöttje, de a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem zárja ki, hogy az Eris már jelen van Magyarországon is.

Kovács Bea Nagyítás

Nehezített gyermekáldás - Nagyítás képgaléria

Zsuzsi és Tamás 3 gyermeket tervezett, de házasságuk első évében három magzatot, majd további egyet vesztettek el. A sok fizikai, lelki és anyagi teher után Zsuzsinál petevezeték-gyulladást diagnosztizáltak, amit nőgyógyászai nem vettek észre az évek alatt. Vetéléseit ez okozhatta. Petevezetékei deformálódtak, el kellett azokat távolítani. Spontán nem eshet már teherbe. 2021-ben egy szlovák klinikán lombik programba kezdtek. Két körben egy-egy embrió beültetése, majd azok elvesztése után a házaspár elindította az örökbefogadás folyamatát. Egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú, 0-3 év kor közötti gyermeket szeretnének, nemi és származási megkötés nélkül. Kovács Bea képgalériája az ő útjukat követi nyomon.

1
26 27 28 29 30
232
Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

A címlapról ajánljuk