Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#előzetes letartóztatás

MTI Itthon

Magyar Nemzet: novemberig előzetesben marad Galambos Lajos

Novemberig előzetes letartóztatásban marad Galambos Lajos, a polgári elhárítás egykori főigazgatója, akivel szemben a kémbotrány néven elhíresült büntetőeljárásban a Fővárosi Ítélőtábla hozott jogerős határozatot - értesült a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Előzetesbe került a szolnoki betörőpáros

A gyanú szerint tucatnyinál is több betörést követett el idén Szolnokon az a két férfi, akiket több hetes összehangolt nyomozás után sikerült elfogni – közölte a rendőrség.

MTI Itthon

Egy darabig még rács mögött marad Rohác

További két hónappal meghosszabbította Josef Rohác előzetes letartóztatását az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indított büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság.

MTI Itthon

Előzetesben az NBH volt főosztályvezetője

Előzetes letartóztatásba helyezték Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori főosztályvezetőjét, miután többekkel együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg.

MTI Világ

Timosenko a börtönből is harcolna

Folytatni akarja "Ukrajnáért, az igazi európai államért" folytatott harcát Julija Timosenko: az ellenzéki politikus, volt kormányfő erről a börtönben töltött hétvége után, hétfő reggel beszélt a bíróságon, kezdődő újabb meghallgatása előtt.

MTI Világ

Bíróság előtt a norvégiai mészáros

A 13 órakor kezdődő tárgyaláson határoznak a norvégiai kettős merénylet gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról - közölte hétfőn az oslói körzeti bíróság szóvivője. A rendőrség kérésére a tárgyalás zárt lesz.

MTI Itthon

Előzetes letartóztatásba került a tiszabői polgármester

A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének az előzetes letartóztatását, a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Mivel a tiszabői képviselő-testület hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak, a grémium határozatképtelenség miatt a továbbiakban nem tudja a feladatát ellátni, így működése ideiglenesen szünetel.

HavariaPress Itthon

Előzetesben a három gyermekét megmérgező nő

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a nőt, aki július 18-án gyógyszerrel megmérgezte három gyermekét, majd saját magát is, Baja-Martonszálláson. 10 éves kislánya a helyszínen életét vesztette.

HavariaPress Itthon

Száz áldozata is lehet a tiszaburai uzsorásoknak

Három tagját helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság annak a két tiszaburai családnak, melynek tagjait uzsora bűncselekménnyel gyanúsították meg a rendőrök. A két család hét tagja került őrizetbe elfogásuk után. Az uzsorások áldozatainak száma elérheti a százat.

1
25 26 27 28 29
34
A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

20 ezer forinttal van értelme beszállni a lakásokosításba?

20 ezer forinttal van értelme beszállni a lakásokosításba?

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett a pápa

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

A címlapról ajánljuk