Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ellenzék

Kacskovics Mihály Béla-Galicza Dorina-Kancz Flóra-Fenyvesi Dávid Itthon

A templomokban is felpörgött a kampány, van, aki leplezetlenül tolja a Fidesz-propagandát

A pártok nevét nem mondják ki, de a Fidesz kampányának vezérfonalait lehetett visszahallani a parlamenti választásokat megelőző utolsó vasárnap a papoktól, lelkészektől. A nyílt kiállást a legtöbben kerülik, azonban nem felejtik emlékeztetni híveiket, hogy mekkora segítség volt például a csok, vagy hogy mennyire fontos, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek.

Windisch Judit hvg360

Olyanok dönthetik el a választást, akikről senki nem tud semmit

Az elsőre egyértelmű közvélemény-kutatások ellenére folyamatosan keltik a reményt az ellenzéki szavazókban, hogy nincs még veszve semmi, a Fidesz legyőzhető. Ebben szerepet játszik az a több százezres réteg, akik ugyan elmennek szavazni, de nem tudják, vagy nem mondják meg, kire. Nem kizárt, hogy köztük fideszesek is vannak, akik jobbnak látják eltitkolni preferenciájukat a kérdezőbiztos előtt.

Nagy Iván László hvg360

Milyen országban ébredünk egy hét múlva?

Bár Fidesz-győzelem esetén azt hihetnénk, ott folytatódik minden április 4-én, ahol egy nappal azelőtt abbamaradt, a valóságban egészen más világ jöhet. Összeszedtük a lehetséges forgatókönyveket, amelyek meghatározzák, 168 óra múlva milyen hely lesz Magyarország.

Kancz Flóra, Szilágyi Sára hvg360

Nagy Ervin, Reviczky, Virág, Mráz: Az ukrajnai és a hazai közéleti háború a választás fókuszában

Végletesen megosztott a társadalom: egyenesen élhetetlenné válik az ország azok szemében, akiknek a favorit jelöltjei elbuknak a választáson. Ez derül ki azokból az interjúkból, amelyeket a közélet ismert szereplőivel vagy éppen elemzőivel készítettünk a választásokról. Összeállításunk első részében Nagy Ervin és Reviczky Gábor színészek, valamint Virág Andrea és Mráz Ágoston Sámuel politikai elemzők válaszoltak a kérdéseinkre.

1
22 23 24 25 26
93
A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.