Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#földmozgás

hvg.hu Világ

Lefújták a chilei cunamiriadót

Az eddigi hírek szerint öt ember halt meg a 8,2-es erősségű földrengés miatt Chilében. Rodrigo Penailillo belügyminiszter azt mondta, hogy négy férfi és egy nő vesztette életét, ketten közülük szívrohamot kaptak. A rendkívül erős földmozgás miatt többször is adtak ki cunamiriasztást, de ezeket visszavonták szerda reggel a CNN szerint. Utórengések voltak, és lehetnek is még.

MTI Világ

Cunamit hozott egy óriási földrengés Chilére

Hatalmas erejű, 8,2-es földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este Chile északi részét. Az amerikai földtani intézet szerint a földrengés fészke mindössze 10 kilométerre volt a tengerfenék alatt, 99 kilométerre északnyugatra Iquique bányászvárostól. A földrengésnek öt halálos áldozata van. Háromnegyed órával az amerikai adatok bejelentése után a chilei haditengerészet közölte, hogy a cunami első hulláma elérte az észak-chilei partszakaszt.

MTI Világ

Rég volt ekkora földrengés a Yellowstone Nemzeti Parkban

Harmincnégy éve nem tapasztalt erősségű földrengés rázta meg hétvégén az Egyesült Államok nyugati vidékén elterülő Yellowstone Nemzeti Parkot, amely a világ egyik legnagyobb szupervulkánján fekszik. Károkról, sérültekről nem jött hír. A vasárnap reggeli rengés erőssége 4,8-as volt.

MTI Világ

Nagy földrengés volt Chilében

Erős földrengés rázta meg Chile északi partvidékét vasárnap éjjel, a térségből több mint 100 ezer embert kimenekítettek.

MTI Világ

Erős földrengés volt Japánban

Földrengés rázta meg Japán délnyugati részét péntek kora hajnalban, az első jelentések szerint tucatnyian megsérültek, állapotukról egyelőre nincs hír.

MTI Világ

Rengett a föld Görögországban

Erős földrengés volt hétfőn hajnalban Görögország nyugati partvidéke közelében – jelentette az Egyesült Államok földtani szolgálata.

hvg.hu/MTI Itthon

Megint rengett a föld Nógrád megyében

A Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengést észleltek Nógrádsipek térségében. Szerdán, 12 óra után mozdult meg a föld Nógrád megyében.

MTI Itthon

Utórengés: ma is mozgott a föld Heves megyében

Érezhető utórengése volt szerda hajnalban az előző napi földrengésnek a Heves megyei Tenk község közelében. 5 óra 39-kor a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű földrengést érezték néhányan. Az utórengéshez köthető károkról a Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumába eddig nem érkezett lakossági bejelentés.

hvg.hu Világ

Rengett a föld az iráni atomerőműnél

6,3-as erősségű földrengés rázta meg Irán délnyugati részét. Az amerikai földtani intézet adatai szerint a rengés epicentruma 89 kilométerre volt Bushehrtől, nagyjából tíz kilométeres mélységben. Bushehrben található Irán és a térség első atomerőműve, amely az eddigi hírek szerint sértetlen maradt. Eddig 30 halottról érkezett hír.

MTI Világ

Igazi armageddont hozna egy erős földrengés Nyugat-Japánban

A 2011-es katasztrófánál tizenháromszor nagyobb anyagi kárt és teljes káoszt okozna Japánban, ha egy hasonlóan erős földrengés az ország nyugati partvonalánál húzódó Nankai-árok mentén következne be – állapították meg egy kormányjelentésben. A Nankai-árok a Japán központi részét alkotó Honsú szigettől délre húzódik, körülbelül 900 kilométer hosszúságban.

MTI Világ

Még mindig vannak utórengései a 2011-es japán földrengésnek

Összesen 9577 utórengést észleltek a 2011. március 11-i, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés után Japánban az elmúlt két év során a tokiói meterológiai intézet adatai alapján. A Kyodo hírügynökség által hétfőn ismertetett statisztikák szerint az utórengések két évvel a katasztrófa után is folyamatosak, bár számuk és erejük számottevően csökkent.

hvg.hu Világ

Megint erős földrengés volt a Kuril-szigeteken

Erős, 6,8-as földrengés volt a Kuril-szigeteken, az Orország déli részénél lévő Kamcsatka-félszigetnél – közölte az amerikai földrengéstani intézet. Sérültekről, károkról egyelőre nincs hír.

MTI/hvg.hu Világ

Erős földrengés volt Salvador partjainál

Salvador partjainak közelében 7,4-es erősségű földrengést észleltek hétfő hajnalban, a hatóságok riasztották a közép-amerikai térség államait és Mexikót.

MTI Világ

Erős földrengés volt a Fülöp-szigeteken

A Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés rázta meg hétfőn a Fülöp-szigetek középső részét. Egy gyermek meghalt, rádőlt egy leomló fal - közölték a hatóságok.

MTI Itthon

Nem okozott kárt a hajnali földrengés

Nem okozott anyagi károkat a térségben szerdára virradó éjjel történt kisebb, a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földrengés – erősítették meg a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny és Ikrény községek polgármesterei.

1 2 3 4 5 6 7
Egekbe emelve: brutális új villanyterepjáró az Auditól

Egekbe emelve: brutális új villanyterepjáró az Auditól

Neue Zürcher Zeitung: Orbán csak hencegett Brüsszelben

Neue Zürcher Zeitung: Orbán csak hencegett Brüsszelben

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

Die Welt-elemzés: Európa tovább putyinizálódik

Die Welt-elemzés: Európa tovább putyinizálódik

Vasárnap megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord is

Vasárnap megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord is

Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

Szijjártó kimondta, mi kell ahhoz, hogy ne siklassa ki az Oroszország elleni szankciók fenntartását

Szijjártó kimondta, mi kell ahhoz, hogy ne siklassa ki az Oroszország elleni szankciók fenntartását

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

Orbán megérkezett az Emírségekbe, hogy „új lehetőségeket keressen a magyar cégeknek”

A címlapról ajánljuk