Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#h1n1 védőoltás

Hírszerző/FH Itthon

Nincs tb-támogatott vakcina

A Magyar Nemzet keddi számában azt írja, egyetlen szezonális influenza elleni vakcina sem kapható jelenleg tb-támogatással a patikákban, pedig tavaly még két ilyen készítmény közül is választhattak a vásárlók.

hvg.hu Napi merítés

Kiderült, a H1N1 végzett a nagykanizsai sakkmesterrel

Utólag igazolták a H1N1 vírus fertőzését annál a két páciensnél - köztük Bagonyai Attila nemzetközi sakkmesternél -, akik január elején hunytak el a nagykanizsai kórházban - közölte kedden Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának vezető főorvosa.

hvg.hu Plázs

H1N1-körkép: 62 áldozat, 30 százalékos oltottság

Több mint hatvan áldozatot követelt idáig a H1N1 vírus Magyarországon. Az elmúlt héten újabb halálesetek kerültek nyilvánosságra, a lakosok mintegy harminc százaléka oltatta be magát eddig: a legtöbben a nyolcadik kerületben szereztek védettséget.

hvg.hu Itthon

H1N1: újabb beteg hunyt el

Elhunyt egy, az újinfluenzával fertőzött férfi Szegeden, a páciensnek súlyos alapbetegsége is volt - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem kedden.

hvg.hu Plázs

Koraszülés egy H1N1-es kismamánál

Egy újinfluenzás 28 éves nő 30. hétre szülte meg ikreit a baranyai megyeszékhelyen - közölte Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professzora.

hvg.hu Plázs

H1N1: még nincs beoltva a WHO vezetője

Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója nyilvánosságra hozta, hogy még nem oltatta be magát az új influenza ellen, amely eddig 11,5 ezer ember életét követelte világszerte.

hvg.hu Napi merítés

Csak átmenetileg enyhült a járvány

A Fejér Megyeri Hírlap szerint az iskolaszünet elmúltával újra növekedhet az újinfluenzás betegek száma, az eddig beadott oltások viszont némelyest visszavetették a járvány terjedését.

hvg.hu Napi merítés

Újabb H1N1-halál: az elhunyt későn kapta meg az oltást

A Délmagyar hírportál mai cikke szerint egy 50 éves Komárom-Esztergom megyei nő az új típusú influenza első áldozata a Fejér Megyei Szent György Kórházban. Az asszony igazoltan a H1N1 vírussal kapcsolatosan hunyt el szombaton éjszaka a kórház intenzív osztályán.

hvg.hu Plázs

H1N1: 800 ezer vakcinát hívnak vissza az USÁ-ban

Az amerikai egészségügyi hatóságok 800 ezer adag H1N1 vírus elleni vakcinát hívnak vissza, mivel az nem biztosít megfelelő védelmet az influenza új fajtája ellen - közölte az országos betegségmegelőzési központ (CDC).

hvg.hu Vélemény

Adóparadicsomi öngól járványügyben

Vennél-e ettől a cégtől oltóanyagot? - hálás plakáttéma lenne az eredetileg Nixonra kihegyezett, használtautós poénkérdés egy, az Omninvest cégszerkezeti gyökérhálózatát ábrázoló rajz mellett. Ugyanis magas labdát ad az amúgy is bizonytalan lábakon támolygó oltáskampány bírálóinak. Tragédia benne az, hogy a szükséges járvány-prevenciós gyógyeszköz terjesztési sebességét, bizalmi indexét rontja le az, ami a cégről a nyilvánosságban lecsapódott.

hvg.hu Itthon

Jól van Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint az 50 százalékos parlamenti többség elérése a reális a Fidesz számára, a kétharmadot viszont irreálisnak tartja. A Fidesz elnöke ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak.

hvg.hu Napi merítés

H1N1: újabb ember halt meg

Meghalt egy hatvan év körüli cukorbeteg férfi kedden reggel a szombathelyi Markusovszky kórházban, a szervezetében kimutatták a H1N1 vírust. Szerdán a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetben elhunyt egy női fogvatartott, valószínűsíthető, hogy az új vírus volt a szervezetében.

hvg.hu Plázs

H1N1: 3 ezer forintért bárkit beoltanak

Huszonkilenc oltóponton adják be országszerte az új influenzavírus elleni vakcinát péntektől, számukat a jövő hét végére kétszázra bővítik. Azért jelölték ki az oltóközpontokat, hogy a lakosság könnyebben hozzájuthasson a vakcinához. A helyszíni beszámolók szerint a központok nyitásakor még nem kellett sorszámot húzni, de folyamatosan érkeztek az emberek.

1 2
Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

"Inkább maszturbálnék nyilvánosan, mint hogy csináljak egy szelfit" – nyilatkozta David Sedaris amerikai humorista

"Inkább maszturbálnék nyilvánosan, mint hogy csináljak egy szelfit" – nyilatkozta David Sedaris amerikai humorista

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

A címlapról ajánljuk