Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kommunista párt

MTI Világ

Betiltanák a kommunista pártot Ukrajnában

A kijevi kormány kedden eljárást indított az Ukrán Kommunista Párt betiltásáért – jelentette be Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter Kijevben. A kormány azzal vádolja a kommunista pártot, hogy támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatizmust.

MTI Világ

Megtört a jég a vietnami kommunista pártnál

A Vietnamot irányító kommunista párt először vont be olyan tagot nagyhatalmú politikai bizottságába, aki az Egyesült Államokban végezte tanulmányait: a döntéshozó csúcstestület tagja lett Nguyen Thien Nhan, az oktatást, az egészségügyet és a technológiát felügyelő miniszterelnök-helyettes.

HVG Itthon

Hogyan hallgatta ki Aczél György Rákosit 1962-ben?

„Aczél: Amíg Ön tagja a pártnak, adja meg a tiszteletet a párt első titkárának! – Rákosi: Mit jelent a tisztelet? – Aczél: Mondja úgy, hogy Kádár János elvtárs!” Az épületes párbeszédet 1962. július 17-én, Krasznodarban rögzítette magnetofonszalagra a szovjet vagy magyar (esetleg mindkét) titkosszolgálat műszaki apparátusa.

MTI Világ

Kínai sajtóbotrány: nem engednek a cenzúrából a pártvezetők

Megingathatatlan és teljes a kommunista párt kontrollja a sajtó felett - figyelmeztettek a kínai vezetők a múlt hét végén kipattant újságíróbotránnyal kapcsolatban. Egy dél-kínai újság munkatársai megelégelték az állami cenzúrát, többen szimpátiatüntetéseket szervezetek mellettük, amelyeket kedden is folytattak.

MTI Világ

Így telt a nyitott nap a Kínai Kommunista Párt propaganda osztályán

Több mint kilenc évtizedes történelmében először, külföldi diplomatákat látott vendégül a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának propaganda osztálya csütörtökön. A nyitott nap házigazdája Liu Jün-san osztályvezető, a politikai bizottság tagja volt, vendégei - többségükben nagykövetek - 49 országból és az Európai Unióból érkeztek.

MTI Világ

Az internetes pletykáktól védik a kínai katonákat

A kínai hadsereg lapja felszólította a katonákat, hogy hagyják figyelmen kívül az interneten terjedő pletykákat és vértezzék fel magukat az "ideológiai küzdelemre" - adta hírül pénteken a The Guardian című brit napilap, amely szerint a felszólítás összefügghet egy állítólagos katonai hatalomátvételi kísérletről nemrég felröppent híresztelésekkel.

Zubor Zalán Tudomány

„Veletek fogjuk megzsírozni a földet!” - Hortobágy hideglelős hónapjai

Tizenkét kényszermunkatábor működött hatvan éve a mai Hortobágyi Nemzeti Park területén. Tízezer "osztályidegent" telepítettek családostul a munkatáborokba, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket. A hivatalos propaganda „telepesekről” beszélt. A kitelepítések valódi célja azonban a középosztály és a kulákok megtörése volt. Túlélőkkel beszélgettünk.

MTI Világ

Megkezdődött a Kubai Kommunista Párt VI. kongresszusa

Megkezdődött a Kubai Kommunista Párt VI. kongresszusa szombaton Havannában csaknem ezer küldött részvételével. Raúl Castro pártvezető megnyitóbeszédében egyebek között javasolta, hogy a magas rangú politikai beosztások időtartamát tíz évben maximálják.

Pelle János Vélemény

Miért nem sikerült Magyarországon a finnlandizáció?

Finnország a harmincas évektől szinte a nyolcvanas évek végéig követendő mintának számított a magyar demokraták között. A finnek háborút vívtak a Szovjetunióval, majd a náci Németország oldalán újra hadba szálltak ellene, 1944 augusztusában páratlanul előnyös fegyverszüneti feltételeket sikerült kialkudniuk, s ha korlátozottan is, de megőrizték szuverenitását. Volt-e erre Magyarországnak is esélye?

hvg.hu Világ

Tito unokája összefogná a kommunistákat Szerbiában

Saját vezetése alatt egyesítené a szerbiai kommunistákat Josip Broz Tito egykori partizánvezérnek, Jugoszlávia későbbi örökös államfőjének az unokája - jelentette vasárnap a B92 belgrádi rádió.

1 2
Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

Zelenszkij 30 milliárd dollárból pörgetné fel az ukrán hadiipart

A Macron házaspár incselkedésén viccelődik a Ryanair

A Macron házaspár incselkedésén viccelődik a Ryanair

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Létezik csodaszer a haj gyakori zsírosodása ellen?

Létezik csodaszer a haj gyakori zsírosodása ellen?

Elkeserítő adatokat mutat be egy tanulmány: a magyar érettségizettek fele alig érti, amit olvas

Elkeserítő adatokat mutat be egy tanulmány: a magyar érettségizettek fele alig érti, amit olvas

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Kielemzi a menstruációt az új egészségügyi betét, életet menthet a fejlesztés

Kielemzi a menstruációt az új egészségügyi betét, életet menthet a fejlesztés

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában

Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában

A címlapról ajánljuk