Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nevelőszülők

hvg.hu Élet+Stílus

Félelemben élnek a magyarok

Leginkább munkánk elvesztésétől félünk, és attól, hogy betegség miatt nem tudunk gondoskodni a gyermekünkről. A magyar felnőttek szerint még mindig az alkoholprobléma a vezető ok, ami miatt a szülők elveszíthetik a gyereküket.

MTI Itthon

Elköltözött Battonyáról az SOS gyermekfalu

Orosházán nyitották meg hétfőn az új, a városban elszórtan működő gyermekfalut. Balog Zoltán elmondta: 2014. január 1-je óta a magyar kormány egyetlen 14 év alatti gyermeket sem enged állami gondozásba venni, csak nevelőszülői hálózatba lehet adni őket.

MTI Itthon

Korlátozás nélkül vállalhatnának munkát a nevelőszülők

A gyermekvédelmi törvény módosításának tervezete szerint ezen kívül a bölcsődék a férőhelyük 15 százalékáig az ellátási területükön kívüli gyermekeket is felvehetnének, és a kötelező óvodáztatás miatt változnának a családi napközikre vonatkozó szabályok is.

hvg.hu Itthon

Olasz örökbefogadókhoz kerülhet öt baranyai testvér

A 2-8 éves testvéreknek Olaszországban valószínűleg egymástól elválasztva kell nevelkedniük. Az örökbefogadott gyerekek 20 százaléka kerül külföldre, és Spanyolország, valamint Olaszország a leglelkesebb fogadó ország, mert ezeken a helyeken "nem számít a bőrszín".

MTI Itthon

Jövőre ötezer nevelőszülő válik foglalkoztatottá

Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük 3200-nek jelenleg semmilyen munkaviszonya nincs - közölte Asztalosné Zupcsán Erika , az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán.

MTI Itthon

Érdekképviseleti szervet alakítottak a neveklőszülők

Nevelőszülők- és Befogadószülők Országos Szakmai és Érdekképviseleti Szakszervezete (NESZÉSZ) elnevezéssel egyesület alakult; amely üdvözli, hogy a kormányzat az intézményi elhelyezés helyett a gyerekek családi befogadását ösztönzi - közölte Bodor Jánosné elnök pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Éhségsztrájkkal fenyegetőznek a nevelőszülők

Egyoldalú utasítás helyett érdemi egyeztetést vár a fenntartóktól a Nevelőszülők Országos Független Érdekvédelmi Szakszervezetének (NOFÉSZ) elnöksége, amely éhségsztrájkot is kilátásba helyezett, ha nem kezdődnek érdemi tárgyalások a nevelőszülők és a fenntartók közötti egyeztetést biztosító érdekképviseleti fórumok megalakításáról.

hvg.hu Itthon

Az intézményátadások miatt csúsztak a nevelőszülői pénzek

Több napos késéssel kapták meg a nevelőszülők a gyerekek után járó ellátmányt és a saját tiszteletdíjukat is az elmúlt két hónapban. A kormányhivataltól kapott információ szerint az elektronikus számlakezelő rendszer átállítása miatt történt a csúszás.

OS Itthon

Ombudsman: késnek a nevelőszülőknek járó juttatások

"Csak kenyérre és párizsira futja, több gyermekvédelmi intézmény nem tudja fizetni a közüzemi díjakat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a nevelőszülőknek és az utógondozott fiataloknak járó juttatások folyósítási gyakorlatát tekintette át, és a Kormányt a normatív állami támogatás összegének növelésére kérte" - tette közzé Szabó Máté ombudsman hivatala.

MTI Itthon

Pénzükhöz juthatnak a Pest megyei nevelőszülők

Összesen kilencvenmillió forintnyi gyorssegélyt utal át kedden az Államkincstár a Pest megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményeinek, hogy kifizethessék belőle a nevelőszülők júliusi félhavi, illetve augusztusi díját, valamint ellátmányát - közölte a megyeháza sajtófőnöke hétfőn.

1 2 3 4
Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

Nem árulja el a BM, miért rúgta ki az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Nem árulja el a BM, miért rúgta ki az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

A címlapról ajánljuk