Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#polgári engedetlenség

hvg.hu Élet+Stílus

"Ez a köszönet a munkánkért" - bemutatjuk a fenyegetett tanárokat

Egyesek szerint már összeomlott, mások szerint az összeomlás szélén van a közoktatás, de tény, hogy nincs elég tanár, aki van, az megalázó bérért dolgozik központi tanterv alapján, rossz központi egyentankönyvekből, megterhelően sokat. Az iskolaépületek sok helyen rohadnak, a tanulói teljesítmények egyre romlanak, a rendszer világszinten is a legkevésbé egyenlíti ki az otthonról hozott különbségeket. Mindez ellen - a legális érdekérvényesítési lehetőségüktől megfosztva is - egyre többen emelnek szót a pedagógusok közül. A hatalom viszont szintet lépett a retorziókban, amikor tanárokat rúg ki állásából, és fenyegető levelet kézbesít a polgári engedetlen pedagógusoknak. A több száz „renitens” tanár közül mutatunk be több mint húszat.

hvg.hu Itthon

Polgári engedetlenség akkor még létezett, amikor Orbán Viktor és a Fidesz-vezérkar csinálta

Élőlánccal és demonstrációkkal tiltakoztak, sztrájkoltak a tanárok a héten, holott a sztrájkjogukat kiüresítette, polgári engedetlenségüket pedig nem ismeri el a kormányzat, sőt emiatt többeket már kirúgtak, másokat még csak fenyegetnek vele. Pedig Orbán Viktor és teljes Fidesz-vezérkar ugyanezt tette a 2007-es kordonbontáskor. Vagyis, amikor ellenzékben voltak, hittek a nyomásgyakorlás ezen formájában, kormányon viszont már üldözik a polgári engedetlenséget.

Dezső András hvg360

Ha Orbán engedni akarna a pedagógusoknak, akkor nem Pintérre bízta volna a piszkos munkát

A korábbi kormányzati ciklusokban Pintér Sándornak megadatott az a luxus, hogy az általa irányított területek, ezáltal pedig ő maga is kevésbé volt a nyilvánosság fókuszában, ám azzal, hogy Orbán Viktor a közoktatást és az egészségügyet a nyakába tette, mindez megváltozott. Pintérből golyófogó lett, de legalább rutinos golyófogó: tíz éve egyszer már túlélte ezt a szerepet, pedig akkor a „sajátjaival” kellett lenyeletni a kormány döntését.

hvg.hu Itthon

Több százan kísérték el a Karinthy tanárait átvenni megrovásukat, amiért kiálltak jogaikért

Több száz diák és szimpatizáns vonult a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumtól a dél-pesti tankerületi központhoz, hogy az iskola polgári engedetlenségben résztvevő tanárai átvegyék figyelmeztetésüket. A tanárokat végül csak kettesével engedték fel a tankerület irodájába, a levélben az állt: ha még egyszer megtagadják a munkát, az "alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre". Két tanárt végül – mivel órájuk sem volt az "engedetlenség" idején, ami elmaradhatott volna – lehúztak a listáról. A szülők petícióban tiltakoztak, ezt "csöndben átvette" a tankerületi vezető.

Dobszay János hvg360

A hatalom azt várja el a pedagógusoktól, hogy ne partnerek legyenek, hanem kiszolgálók

Miután a pedagógusok a tiltakozás és figyelemfelhívás minden létező törvényes formáját kimerítették, többségük pedig – egzisztenciális okokból, félelemből vagy a tanult tehetetlenségnek engedve – eleve be sem állt a demonstrálók sorába, a civil társadalomra hárul a feladat, hogy kiálljon értük és általában véve a jövő nemzedékek érdekeiért.

1 2 3 4 5 6 7 8
És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A címlapról ajánljuk