Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#reakció

MTI Világ

Magyarország az egyiptomi közrend helyreállításában érdekelt

Magyarország mindenekelőtt abban érdekelt, hogy mielőbb sikerüljön elejét venni Egyiptomban az erőszak és az utcai önkényeskedés terjedésének, a hatóságok békés eszközökkel helyre tudják állítani a közrendet, majd pedig kezdődjön a politikai partnerek között olyan párbeszéd, amely biztosíthatja a társadalmi elégedetlenség orvoslásának átfogó előkészítését - áll a Külügyminisztérium vasárnapi közleményében.

MTI Itthon

A kommunizmust idézi a nyilatkozat kifüggesztése az ellenzék szerint

A nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, ezért ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton az ellenzéki bírálatokra.

HVG Itthon

Reakcióból Mandiner lett

Internetes változatban is megszűnt a magát a polgári underground lapjaként meghatározó Reakció (korábban Ufi), miután a nyomtatott verziót már 2008-ban bezárták.

1 2 3 4
Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

A címlapról ajánljuk