Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rendőrség

MTI Világ

A német rendőrség "elérkezett a terhelhetőség határára", a menekültek meg csak özönlenek

Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze, és az összecsapás több óráig tartott. A befogadóállomásokon egyre többször fordul elő tömegverekedés, és ilyenkor nem elég egy járőrt kiküldeni, előfordul, hogy 21 rohamkocsival kell kiszállni a helyszínre.

MTI Itthon

Nem vétettek semmit a vonatról leszállított migránsok

Nem merült fel bűncselekmény gyanúja azokkal a migránsokkal szemben, akiket csütörtökön leszállítottak a rendőrök a Somogy megyei zákányi vasútállomáson várakozó vonatról, illetve két, a Zala megyei Gelsén elfogott migránssal szemben.

hvg.hu Itthon

Sosem jött még annyi menekült Magyarországra, mint tegnap

Az ORFK kiadta szokásos napi menekültstatisztikáit: kiderült, hogy szerdán 0 órától 24 óráig többen léptek be Magyaországra, mint eddig bármikor: 10 041 fő, akiknek a nagy többsége a horvát határon jött át. Ha ez marad a trend, még a mai napon átlépjük a negyedmilliós határt, ugyanis már a 250 ezret súrolja az idén Magyarországra érkezett migránsok száma.

hvg.hu Itthon

Pucér bulizót mentettek ki a Dunából a rendőrök

Egy férfi anyaszült meztelenül vetette magát a Dunába Szigetszentmiklósnál egy szülinapi bulin. Miután térdig az iszapba süllyedt, barátai sehogy sem tudták kihúzni, végül a rendőröknek sikerült.

hvg.hu Itthon

A TEK csapott le a bulinegyedben háborúzókra - két férfit fogtak el

Kedd hajnalban és este sikerült elfogniuk a rendőröknek, illetve a TEK embereinek két férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy részt vettek szombat éjjel a Fészek biztonsági őreinek bántalmazásában. A biztonsági kamerás felvételek alapján még két támadót sikerült azonosítani a rendőröknek, őket a fotójukkal keresik.

MTI Itthon

Lövések dördültek a bulinegyedben a múlt éjjel

Egy 10-15 fős társaság egy VII. kerületi szórakozóhely biztonsági őreivel verekedett össze. Gumilövedékes fegyverből lövéseket is leadtak, két sérült van. Az utcai harcnak a rendőrség vetett véget, az ügyben csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyomoznak.

1
307 308 309 310 311
475
Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

Magyar Péter a kormányinfó előtt hozza majd nyilvánosságra „Orbán őszödi beszédét”

Magyar Péter a kormányinfó előtt hozza majd nyilvánosságra „Orbán őszödi beszédét”

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Libération: Orbán sikere is lenne, ha Erdő Pétert választanák meg pápának

Libération: Orbán sikere is lenne, ha Erdő Pétert választanák meg pápának

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak

Financial Times-kommentár: Ha van olyan láncfűrész, amely bumerángként működik, akkor azt Musk találta fel

Financial Times-kommentár: Ha van olyan láncfűrész, amely bumerángként működik, akkor azt Musk találta fel

A címlapról ajánljuk