Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ricines levél

MTI Világ

Nem kellett volna ricines levelet küldeni Obamának

Hivatalosan vádat emeltek az Egyesült Államokban hétfőn az ellen a 41 éves férfi ellen, aki a hatóságok szerint két hónappal ezelőtt ricinnel mérgezett levelet adott fel Barack Obama amerikai elnöknek, továbbá egy szenátornak és egy bírónőnek.

MTI Világ

Ricines levelek: egy texasi férfit hallgatnak ki

Az amerikai hatóságok kihallgatnak egy texasi férfit a Barack Obama amerikai elnöknek és Michael Bloomberg New York-i polgármesternek küldött, gyaníthatóan ricint tartalmazó levelekkel összefüggésben - jelentette csütörtökön az amerikai média.

MTI Világ

Újabb Obamának küldött levelet fogott az FBI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított egy Barack Obama elnöknek címzett újabb levél ügyében, amely a gyanú szerint ricint tartalmazhat - közölte csütörtökön az amerikai sajtó, hivatalos forrásokra hivatkozva. A levelet a Fehér Ház postabontójában találták meg.

MTI Világ

Nem tudni, ki küldte a mérgezett leveleket Obamának

Egyelőre senkit sem gyanúsítanak azzal, hogy ricinnel mérgezett levelet küldött volna Barack Obama elnöknek, egy szenátornak és egy mississippi bírónőnek - derült ki az amerikai sajtó szerdai beszámolóiból.

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

A címlapról ajánljuk