Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tudomány

MTI Tech

Kéjgázt termel a tavasz

A fagyott talaj kiolvadása során szén-dioxid és metán mellett a harmadik legfontosabb üvegházhatású gáz, a nevetőgázként vagy kéjgázként is ismert dinitrogén-oxid is a légkörbe kerül - mutatták ki tudósok.

MTI Tech

A világ első földrengéstűrő repülőterét adták át

A Haitit, majd Chilét sújtó földrengés után nem küldhettek azonnal mentőcsapatokat és -eszközöket légi úton a katasztrófa sújtotta körzetekbe, mert a kikötőkkel, utakkal, vasutakkal együtt romba dőltek a repülőterek kiszolgáló épületei és berendezései is. A hasonló gondok megelőzésére a világon elsőként Isztambul új repülőterének épületeit már eleve földrengéstűrőre építették.

MTI Tech

Gleccservizet lövell ki az izlandi vulkán

Megváltozott az Izlandon a hét végén működésbe lépett vulkán kitöréseinek jellege, a szemtanúk hétfőn magasabb rétegekben sötét ködöt, majd több kilométer magas füstoszlopokat láttak a levegőbe kerülni a kitörés hasadékán keresztül.

MTI Tech

Több mint háromezer éves szobrokat tártak fel Egyiptomban

Két hatalmas, vörös gránitból faragott szobrot tártak fel Luxor közelében, a Nílus menti birodalom egyik leghíresebb fáraója, a 3400 évvel ezelőtt uralkodó III. Amenhotep halotti templomában - jelentette be kedden az egyiptomi kulturális minisztérium.

hvg.hu Tech

Internet-hype: a legjobb tudományos Chuck Norris-viccek

Chuck Norris tud 141 karakterben twitterezni – a tudomány és technika fejlődésével a Chuck Norris aranyköpések is lépést tartanak. Összegyűjtöttük a 25 legjobb, IT-val és tudománnyal kapcsolatos Chuck Norris-tényt.

MTI Tech

Alkimista mikroorganizmusok

Amerikai kutatóknak most sikerült kimutatniuk, hogy a mikroorganizmusok képesek aranyat, esetleg más fémeket "permetezni" a tetemek hajára, megtévesztve ezzel az igazságügyi orvosszakértőket és a régészeket.

hvg.hu Tech

Betiltatná egy kutató a delfinshow-kat

A delfinek rendkívüli intelligenciája miatt meg kell tiltani a vízi emlősök élő show-műsorokban és egyéb attrakciókban való alkalmazását - jelentette ki egy tekintélyes amerikai delfinkutató.

MTI Tech

Növényekben mutattak ki progeszteront

Az embernél és az állatoknál jól ismert nemi hormont, a progeszteront sikerült első ízben növényekben kimutatniuk osztrák kutatóknak.

MTI Tech

Hideg plazma - a gyors kézfertőtlenítő

Egy új találmánynak köszönhetően a jövőben jóval egyszerűbb és hatékonyabb lehet a fertőtlenítés, az egészségügyi dolgozók - és kézbőrük - megkönnyebbülésére.

MTI Tech

Innovációs stratégiák: a középmezőny végén vagyunk

A svédek használják leggyakrabban és a legnagyobb szakértelemmel a telekommunikációs technológiákat. Idén az Egyesült Államok követi őket, Norvégia végzett harmadikként, Japán a tizedik. Magyarországot a 23. helyre rangsorolták.

MTI Plázs

Harmadlagosan is árt a dohányfüst

Tudjuk, hogy a dohányzás árt, azt is, hogy mások dohányfüstjének beszívása is káros, egy amerikai kutatás eredményeként pedig most már azt is tudjuk, hogy a tárgyak felszínén visszamaradó füstszemcsék, vagyis a harmadlagos dohányzás is ártalmas, különösen a kisgyerekeknek.

MTI Tech

Genetikailag kódolva vagyunk a gyorsabb öregedésre

A sejtek korai öregedésében közreműködő génváltozatot találtak brit és holland kutatók.Eredményük megmagyarázhatja, miért öregszenek egyes emberek korábban, mint mások; a felfedezés az öregedéssel összefüggő betegségek, ráktípusok megértéséhez is közelebb visz.

hvg.hu Tech

Elveszett 300 dinoszauruszlábnyom

Mintegy 300 dinoszauruszlábnyom veszett el egy bolíviai nemzeti parkban, amikor az esőzések és az erózió következtében összeomlott egy sziklafal.

hvg.hu Tech

Fényesedik és vörösödik a Plútó

A Hubble felvételei szerint a Plútó fényesedik és vörösödik, ahogy Nap körüli 248 éves forgása új szakaszába lép - jelentette csütörtökön a NASA.

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

A címlapról ajánljuk