Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vádemelés

MTI Itthon

Hagyót idén már nem vádolják meg

Az idén már nem várható vádemelés Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen az úgynevezett BKV-ügyben.

MTI Itthon

Iszapkatasztrófa: vádemelést javasol a rendőrség

Befejezte a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg a Veszprém Megyei Főügyészségnek - tájékoztatott a sértettek egy csoportjának a jogi képviselője kedden.

MTI Itthon

Vádat emeltek a diáklányt megpofozó iskolaigazgató ellen

Garázdaság és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy kaposvári általános iskola igazgatója ellen a kaposvári ügyészség. Az intézményvezető májusban az óraközi szünetben a folyosón megpofozott egy diáklányt, aki visszabeszélt - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn.

MTI Világ

Először emeltek vádat Obamáék guantánamói fogollyal szemben

Vádat emelt szerdán a Guantánamói-öbölben lévő amerikai haditengerészeti bázison működő amerikai katonai bíróság egy szaúdi állampolgár ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő tervelte ki a Cole amerikai romboló ellen az ádeni kikötőben 2000-ben elkövetett robbantásos merényletet.

MTI Itthon

Magyar Nemzet: még az idén vádat emelnek a kémbotrányban

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő nyomozás iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja ellen.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Legkésőbb januárban emelnek vádat Hagyóék ellen

Legkésőbb január elsején vádat emelhetnek Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen - írja a hétfői Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészség alapján.

MTI Világ

Korrupcióval vádolják Ivo Sanadert

Vádat emeltek pénteken Horvátországban Ivo Sanader volt kormányfő ellen az osztrák Hypo Alpe Adria bankkal kapcsolatos vesztegetési ügyben.

MTI Itthon

Csalás miatt emeltek vádat egy volt MSZP-képviselő ellen

Csalás és magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség Kiss Ferenc, az MSZP zalaegerszegi önkormányzati, korábbi parlamenti képviselője ellen - erősítette meg a Zalai Hírlap információját kedden Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

MTI Itthon

Életfogytig tartó fegyházat kérnek egy miskolci késes gyilkosra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a 27 éves miskolci férfi ellen, aki 2009. szeptember 2-án Miskolcon, az avasi lakótelepen megölte nőismerősét, majd a holttestet az áldozat kocsijának ülésére tette - tájékoztatta a főügyészségi osztályvezető ügyész szerdán.

MTI Itthon

Újra gyilkolt a battonyai rém, vádat emeltek ellene

Aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés, emberölés előkészülete és erőszakos közösülés kísérlete miatt vádat emeltek a battonyai rémként elhíresült férfival szemben – közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán.

1
79 80 81 82 83
86
Bekapcsolták Magyarországon a Viber új funkcióját, itt a társkereső

Bekapcsolták Magyarországon a Viber új funkcióját, itt a társkereső

Drasztikus visszaesés: több mint egy évtizede alig esik hó Budapesten

Drasztikus visszaesés: több mint egy évtizede alig esik hó Budapesten

A hantavírus nyomait kutatva döglött rágcsálókat találtak Gene Hackman birtokán

A hantavírus nyomait kutatva döglött rágcsálókat találtak Gene Hackman birtokán

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

Elon Musk legfontosabb autós projektje is veszélybe került Trump kínai tarifája miatt

Elon Musk legfontosabb autós projektje is veszélybe került Trump kínai tarifája miatt

Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

A felhasználói adatok elemzésével javítaná a küszködő MI-jét az Apple

A felhasználói adatok elemzésével javítaná a küszködő MI-jét az Apple

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Trump összekacsintott a „legmenőbb diktátorral”, majd nevetve a biztos életveszélybe küldött egy ártatlan családapát

Trump összekacsintott a „legmenőbb diktátorral”, majd nevetve a biztos életveszélybe küldött egy ártatlan családapát

A címlapról ajánljuk