Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#választás 2014

Kósa András - Kovács Áron Itthon

Ki tölti utolsó heteit az Orbán-kormányban?

Lehet, hogy senki. Lehet, hogy sokan. Lehet, hogy kétszer ennyi minisztérium lesz, lehet, hogy még nyolcnál is kevesebb. Kormányzati és kormánypárti forrásaink segítségével összeszedtük a lehetséges harmadik Orbán-kormány összetételéről jelenleg keringő (fél)információkat. A legkisebb odds-ot Hoffmann Rózsa távozására adnánk, Lázár János viszont maradhat „szupermindenes”, Navracsics Tibor pedig uniós biztosként folytathatja. A „szupertárcákat” szétszabdalhatják, bár az érintettek keményen küzdenek ellene.

MTI Itthon

Orbán a Napi Gazdaságban kéri, hogy szavazzanak a Fideszre

A kétharmad Magyarország legfontosabb versenyelőnye a Napi Gazdaságnak interjút adó Orbán Viktor szerint. A kormányfő arról is beszélt: azt kérik a választóktól, tegyék lehetővé, hogy folytassák, amit eddig csináltak, mert végig akarják vinni azt, amit elkezdtek.

MTI Itthon

Kövér: "mindenki beszéljen rokonnal, baráttal, ismerőssel"

A Nyíregyházával szomszédos Kemecsén járt csütörtökön a házelnök, aki szerint a két nagy politikai oldal közül a Fidesz-KDNP mögött nyolc, míg az MSZP-liberális koalíció mögött tizenkét év kormányzás áll, így bőven van adat ahhoz, hogy a kormányzati teljesítmények közötti különbséget kellően meg tudják ítélni a választók.

MTI Itthon

Füttyel és sípszóval várták Gyurcsányt Fehérgyarmaton

Mintegy ötven, transzparenseket tartó ember hangos kiabálással, füttyel és sípszóval fogadta a DK elnökét Fehérgyarmaton. Gyurcsány a fórumon arról beszélt: a kormánynak sokan hittek négy évvel ezelőtt, de "mára oda az utolsó remény is".

hvg.hu Itthon

Kampánytámogatás: a JESZ és Schmuck pártja is kaszál

Összesen 5,8 milliárd forint kampánytámogatást kap a 18, országos listát állító párt, a Vastagbőr blog kérésére a Magyar Államkincstár megküldte a részletezett adatokat is. Az összeg attól függ, hány egyéni jelöltje van az adott pártnak, a teljes összeget csak a négy parlamenti erő érte el, a második kategóriába is csak két párt került. Az egyéni jelöltek ezen kívül kapnak még fejenként egymillió forintot kincstári kártyán, de azzal el kell számolni, illetve vissza kell fizetni, ha nem érnek el kétszázalékos eredményt.

hvg.hu Itthon

„Melegként kire szavazzak?” – Bejelentkezés a Senki Földjére

Bár az ország következő négy évéért felelősséget érez, tudatos szavazóként – aki nem mellesleg meleg – elfogytak számára az ikszelési alternatívák. Dávid egy korábbi cikkünkre reagálva jelentkezett, melyben azokról írtunk, akik nem tudnak jó szívvel szavazni egyetlen pártra sem. Senki Földje extra.

Bicsérdi Ádám Itthon

Orbánnak vigyáznia kell a Vénusszal

Asztropolitikai rovat, születésnapozó Mesterházy, kinőtt zakós Lázár, disznópörzsölés Fazekas Sándorral. Nem, ez nem az új Hócipő, hanem a politikai bulvár kínálata kampányidőszakban. Kíváncsi rá, mit mondanak a csillagok a paksi megállapodásról? Akkor feltétlenül olvassa el cikkünket!

MTI Gazdaság

Matolcsy ablaka alatt tüntetett az Együtt-PM

A párt tíz aktivistája "Matolcsy: csak alkalmatlan vagy bűnös is?" feliratú molinót tartott fel az MNB székháza előtt, majd ugyanilyen tartalmú lapokat ragasztottak az épület ajtajára, illetve szórólapokat szórtak az utcára.

1
70 71 72 73 74
107
Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Szélrekordot mértek Budapesten

Szélrekordot mértek Budapesten

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

A címlapról ajánljuk