Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#választás 2014

MTI Itthon

Ennyi párt neve szerepel majd a szavazólapon

Várhatóan legalább nyolc párt neve szerepel majd a szavazólapon. A Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, A Haza Nem Eladó Pártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek és a Magyar Munkáspártnak van legalább 27, nyilvántartásba vett egyéni jelöltje legalább kilenc megyében és a fővárosban.

MTI Itthon

A rendőrség is nyomoz Léhmann György ajánlóívei után

Választási ajánlóívek ellopása ügyében nyomoz a rendőrség Siófokon, miután a devizahitel-szerződések elleni perekkel ismertséget szerzett Léhmann György ügyvéd azt állítja: elloptak tőle hetven ajánlóívet, amelyeken több mint ötszáz polgár adatai szerepelnek.

MTI Itthon

Jobbik: nem lehet erőltetni az iskolai integrációt

A Jobbik szóvivője szerint vannak olyan esetek, amikor nem lehet az oktatási intézményekben minden áron erőltetni az integrációt, sőt, bizonyos gyerekeket a családi háttér alapján javítóintézetbe küldenének.

MTI Itthon

Vona: senkivel nem lépünk koalícióra

A Jobbik győzelemre készül, de bármi is lesz az eredmény, senkivel készül koalícióra lépni - jelentette ki a párt elnöke. Közben az NVB nyilvántartásba vette a párt országos listáját.

MTI Itthon

NVB: megtévesztő az Összefogás Pécsért név használata

Jogsértő, hogy Pécsen a baloldali pártok az "Összefogás Pécsért" néven kampányolnak, mert már létezik egy ilyen nevű egyesület. A választási bizottság eltiltotta a pártokat a jogsértéstől, de igazi szankciót nem szabott ki.

MTI Itthon

Mesterházy: "ha arra gondolnak, hogy ettől az Összefogás összeomlik, tévednek"

Az ellenzéki összefogás azért jött létre, hogy "igazságos, modern, európai, új magyar köztársaságot építsünk", hogy Magyarországon megint legyen demokrácia, igazság, jólét, gazdasági növekedés, legyenek új munkahelyek - jelentette ki Mesterházy Attila pénteken Zalaegerszegen. Az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről szóló jelentések nyilvánosságra hozatalára utalva úgy fogalmazott: ha arra gondolnak, hogy ettől az Összefogás összeomlik, tévednek, mert "minden ilyen támadás erősebbé teszi".

hvg.hu Itthon

Nem engedték be Orbán fórumára a hvg.hu munkatársát

Csütörtök délelőtt a széles nyilvánosság kizárása mellett került sor Ózdon Orbán Viktor látogatására. A miniszterelnök egy tervezett beruházás időkapszuláját helyezte el az ipari parkban, ám ott is csak meghívottak lehettek jelen. A hvg.hu és a városi Ózdonlájk hírportál tudósítóját a rendezők nem engedték be az eseményre.

MTI Itthon

Nagy-Bandó, Kukorelly, Szikinger az LMP országos listáján

Az LMP is országos listát állít a tavaszi országgyűlési választáson - jelentette be pénteki, a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András társelnök, miután leadta az ehhez szükséges dokumentumokat.

MTI Itthon

A baloldali összefogásnak is sikerült az, ami a Fidesznek

A Fidesz-KDNP után a baloldali összefogásnak is mind a 106 egyéni választókerületben van nyilvántartásba vett indulója az áprilisi országgyűlési választáson: a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint az illetékes választási bizottságok péntek kora délutánra mindenhol nyilvántartásba vették az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-szövetség jelöltjeit.

MTI Itthon

Kirakták a Hír Tv-t Gyurcsány sajtótájékoztatójáról

Gyurcsány Ferenc az államadósságról és az Orbán-kormány elleni harcáról beszélt, a DK sajtóosztályának munkatársai az esemény kezdete előtt – arra hivatkozva, hogy nemkívánatosak a sajtótájékoztatón – távozásra kérték a Hír Tv stábját, amely ennek eleget is tett.

1
82 83 84 85 86
107
Az oroszoknak kémkedett, őrizetbe vették az ukrán terrorelhárítás vezetőjét

Az oroszoknak kémkedett, őrizetbe vették az ukrán terrorelhárítás vezetőjét

Az embereknek elegük lett a drogozó és a gyepükön kefélő hippikből – sajátosan magyarázza Seth Rogen Trump hatalomra kerülését

Az embereknek elegük lett a drogozó és a gyepükön kefélő hippikből – sajátosan magyarázza Seth Rogen Trump hatalomra kerülését

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építi Franciaország, rákapcsolják az atomerőműveket is

A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építi Franciaország, rákapcsolják az atomerőműveket is

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

A címlapról ajánljuk