Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#válság

MTI Gazdaság

A részvénypiacnak is betett a válság

Bár biztatóan indult a 2011-es év a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) számára, az euróövezeti adósságválság kiteljesedésével a befektetők egyre inkább elfordultak a részvénypiacoktól, és ezt megszenvedte a BÉT is. A szakértők szerint egyelőre nem is várható fellendülés, fordulatot az adósságválságra adott végleges megoldás hozhat majd.

MTI Gazdaság

Schäuble: kizárható az euróövezet szétesése

Kizárható az euróövezet szétesése, 2012-ben pedig az várható, hogy megszűnik az államadósság-válság terjedésének veszélye és stabilizálódik a valutaunió - fejtette ki a német pénzügyminiszter egy pénteki interjúban.

MTI / hvg.hu Karrier

Válság ellenére is majdnem 300 ezer eurót keres évente a spanyol uralkodó

Összesen mintegy 90 millió forintot, pontosan 292 552 eurót kap évente I. János Károly spanyol uralkodó az államtól - közölte a királyi palota. Eközben a spanyol kormány - a szakszervezetekhez eljuttatott tervei szerint - a minimálbér befagyasztását tervezi a jövő évre. Az országban a munkanélküliségi ráta jelenleg 21,5 százalék.

MTI Gazdaság

Befektetné pénzét? Most legyen óvatos!

Még nem érkezett el a kockázatosabb befektetések ideje, a növekedési és bizalmi problémák a jövő év egy jó részében is fennmaradhatnak - véli a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

MTI Itthon

"A válság kezelésére csak az európai összefogás a megoldás"

A gazdasági válság és a nemzeti szintű államcsőd csak európai összefogással oldható meg, nincsenek különutas megoldások - fogalmazta meg Gurmai Zita (MSZP) európai parlamenti képviselő szombaton a budapesti Pallas Páholyban tartott évértékelőjén, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.

MTI Gazdaság

Még mélyebb válságra számítanak a németek

A németek többsége jövőre a gazdasági helyzet romlására számít: a Forsa közvélemény kutatónak a Bank of Scotland megbízásából készített felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka véli úgy, hogy jövőre mélyülni fog az adósságválság Európában.

MTI/Világgazdaság Vállalkozás

Bővülhet az idén az agrárhitelezés

Bővülhet az idén az agrárhitelezés, miután a válság a mezőgazdasági cégeket kevésbé érintette, termékeikre a kereslet viszonylag stabil maradt, és a támogatási rendszer sem változott nagymértékben, emellett az idén a terméshozamok jobbak, az árak kedvezőbbek, ami ugyan szűkíti a hiteligényeket, de javítja a hitelnyújtási feltételeket - írta a Világgazdaság kedden.

MTI Gasztro

Válságszakácskönyv görögöknek

Van élet a bóvli után, csak kevesebb hússal és több lencsével jár. A válságkezelést már most is megérzi a görögök gyomra - ebben segítenek az újra kiadott háborús receptek.

MTI Világ

Nagy a tét: megkezdődött az EU-csúcs

Az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kötetlen munkavacsorájával megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az évzáró uniós csúcstalálkozó, amelynek célja a legutóbbi nyilatkozatok szerint nem kevesebb, mint az európai integráció megmentése, de legalábbis az euróövezet vészesen romló pénzügyi helyzetének stabilizálása.

1
30 31 32 33 34
108
Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

1 km hosszú naperőművet telepítene az űrbe Kína, már fejleszti hozzá a rakétát is

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Rühfertőzés volt a dunaföldvári idősotthonban

Rühfertőzés volt a dunaföldvári idősotthonban

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

A címlapról ajánljuk