Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vatikáni szerződés

MTI Itthon

Kicserélték a vatikáni szerződés példányait

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között kicserélte a Magyarország és a Szentszék között korábban megkötött, az Országgyűlés, illetve Ferenc pápa által jóváhagyott megállapodás dokumentumait - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

MTI Itthon

Átrágják a teljes vatikáni szerződést

A teljes 1997-es vatikáni szerződést áttekintik a felek külön-külön bizottságokban, és ezt követően kerül majd a megállapodás módosítása a főbizottság elé - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság csütörtöki budapesti ülése után.

HVG Itthon

A kormány új megegyezést köt a Vatikánnal?

Készen állunk a tárgyalásokra, csak a másik félre várunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök idén tavasszal, utalva az IMF-fel folytatandó tárgyalások nehézkes megkezdésére.

Iványos Judit Itthon

Elégedetlenek a kormánnyal az egyházak

Miközben jelentősen megnövekedtek az egyháznak járó állami támogatások a 2010-es kormányváltás óta, Erdő Péter bíboros, a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a kifizetések késedelmére hívta fel a figyelmet. A bíboros úgy nyilatkozott, hogy, „az összegek nem jönnek”, ami problémát okoz az egyháznak, mert „nincsen olyan tartalékuk, ami ezt a hiányzó részt pótolná”. A kormány ad hoc bizottság felállításával tárgyalná újra a vatikáni szerződést, ami a pénzek elosztását szabályozza.

MTI Itthon

A DK szerint újra kell tárgyalni a vatikáni szerződést

A Demokratikus Koalíció (DK) szükségesnek tartja a vatikáni szerződés újratárgyalását, elsősorban azért, hogy megszüntessék a történelmi egyházak kivételezett helyzetét az oktatási rendszerben - tudatta Niedermüller Péter, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón.

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Évek óta nem adtak át annyira kevés lakást, mint idén

Évek óta nem adtak át annyira kevés lakást, mint idén

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak

Pakisztán szerint legalább huszonhatan estek áldozatul az India által végrehajtott támadásnak

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

A címlapról ajánljuk