Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önkéntes nyugdíjpénztárak

Simonovits András Vélemény

Életjáradék és önkéntes nyugdíj

A kötelező nyugdíjrendszer közelgő összeomlásával ijesztgető önkéntes pénztárak mindent megtesznek, hogy a dolgozókat vissza-, illetve becsábítsák magukhoz, ám elmaradott pénzügyi kultúránkra jellemző, hogy nincsenek jó pénztári statisztikáink.

hvg.hu Gazdaság

Szakítanak a nyugdíjkasszák

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 8 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó vagyon pedig az inflációt bőven felülmúlva több mint 10 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévben a szövetség adatai szerint. Az egészségpénztárak vagyona kis mértékben nőtt, a magánnyugdíjpénztárak éves szinten 15 százalékkal növelték az egy főre jutó vagyont.

hvg.hu Gazdaság

Százmilliókat kapnak a pénztártagok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy negyedmilliárd forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára. A 2010-ben indult felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy ötmilliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget írt jóvá a pénztártagoknak.

hvg.hu Gazdaság

Még sincsenek biztonságban a nyugdíjpénzek?

A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) ajánlást tett közzé, amely arra hívja fel a nyugdíjpénztártagok figyelmét, hogy a nyugdíjpénzeket esetükben semmilyen biztosítási alap nem védi, egyedül ők viselik a kockázatot azután, hogy milyen befektetési portfóliót választanak. Nem kizárt, az ajánlás azt a célt szolgálja, hogy az ügyfeleket az állampapír-befektetés irányába terelje – írja Az Én Pénzem pénzügyi portál.

MTI Gazdaság

Ömlött a pénz az önkéntes nyugdíjpénztárakba

Az idei első negyedév végén 866,8 milliárd forint volt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona, ez jelentős, 14 százalékos, több mint 100 milliárd forintos emelkedést jelent éves összevetésben - mondta Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a szövetség hétfői sajtóbeszélgetésén.

hvg.hu Gazdaság

Stabilitás: félrevezető pénztári hirdetések jelentek meg

Egyre többször találkozni olyan félrevezető hirdetésekkel, amelyek a jól ismert adókedvezmények mellett további nagy összegeket ígérnek a pénztártagok egy szűk körének – hívja fel a figyelmet a Stabilitás Pénztárszövetség. Ez azonban félrevezető lehet, ugyanis pénztári tagság lényege a hosszú távú megtakarítás, nem a rövid távú adóelőny.

hvg.hu Gazdaság

Nyugdíjpénzek: nagy a szórás a pénztárak hozamaiban

2011-ben az Életút és a Honvéd magánnyugdíjpénztár tudta a leginkább gyarapítani tagjai pénzét. Az önkéntes nyugdíjkasszáknál az eddigi adatok szerint a Pannónia, az MKB és a Honvéd viszi a prímet, de csak egy-egy portfólióval – írja az azenpenzem.hu.

MTI Gazdaság

Matolcsy még töri a fejét az önkéntes pénztárakon

Kidolgozás alatt vannak a nyugdíjpénztári szabályozás további, szükséges részletkérdései - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. Hozzátették: ennek részleteiről a tárca csak később tud információkkal szolgálni.

hvg.hu Gazdaság

Lejtőre kerültek a nyugdíj- és egészségpénztárak

Az idén még a végtörlesztés lehetőségének megnyílása előtt már 40 milliárd forintot vettek fel idő előtt az önkéntes nyugdíjpénztári tagok – írja az azenpenzem.hu. A portál arról is beszámolt, hogy a magánnyugdíjpénztárakból még a harmadik negyedévben is léptek vissza a tb-rendszerbe, így a tagság már 100 ezer fő alá csökkent.

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

A címlapról ajánljuk