Ezek között a két legsúlyosabb az, hogy visszafordíthatatlanul lelökte a magyar közoktatást a közeljövő globális változásaihoz alkalmazkodás pályáiról, illetve az, hogy a rendszert a társadalom kasztosodásának szolgálatába állította – írja Radó az Élet és Irodalomban.

Az oktatáskutató emlékeztet arra, a fejlett országok hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a tanulóikat felkészítsék arra a világra, ami 20-30 év múlva rájuk vár. Ezekben az országokban lassan univerzálissá válik a teljes értékű középfokú végzettség megszerzése, a szakképzés fokozatosan az érettségi utáni időszakra tolódik, és megindul a felsőoktatás új expanziója. Leértékelődik a lexikális tudás, és a hangsúly a legfontosabb képességek fejlesztésére helyeződik át.

Eközben a „köznevelésinek” átnevezett magyar közoktatási rendszer elérte, hogy a tanulók egyre rövidebb időt töltsenek az oktatásban, az – egyre alacsonyabb hozzáadott értékű – szakmákra való felkészítés kezdetét visszanyomta 14 éves korra. Univerzálta a tanulási pályákat, felszámolta az egyéni tanulási utak lehetőségét, brutálisan felerősítette az iskolai tananyag politikai és adminisztratív kontrollját.

Az oktatási rendszer kasztosodását mutatja, hogy mára drasztikusan beszűkültek a szegény gyerekek oktatási esélyei. Az MTA nemrég kiadott jelentése szerint az érettségiző halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma durván lecsökkent, és gyakorlatilag eltűntek a felsőoktatásból. A közoktatásban a szegregáció ugrásszerűen nőtt, és ez szorosan összefügg az etnikai szegregációval. (2015-ben a cigány gettóiskolák aránya meghaladta a 14 százalékot.)

Az átalakuló iskolarendszer – írja Radó – egyre inkább kiszolgálja a társadalom kasztosodását (aminek fenntartása a legkiszolgáltatottabb rétegeket kivéve mindenkinek az érdeke), új törésvonalakat hozott létre az oktatásban (állami-egyházi és magániskolák, cigány és „cigánymentes” iskolák).

Úgy véli, a demokratikus pártok oktatási programja sem hozna nagy változást. Azok lenyesegetnék szerinte a köznevelési rendszer leginkább autokratikus vadhajtásait, de szinte semmi olyasmit nem tartalmaznak, ami valóban demokratizálná a közoktatást.

Ez a hajó az előző kormányzati ciklusban ment el, amikor az oktatás szereplői sem a gyereket, sem pedig magukat nem kísérelték meg megvédeni mindattól, ami azóta bekövetkezett – hangsúlyozza. Az – egyébként mára kifulladt – tanárlázadások is csak akkor erősödtek fel, amikor a megnövekedtek a pedagógusok munkaterhei, adminisztrációs követelményei.

Azóta – Radó, úgy látja – a rendszer szereplőinek magatartását a csendes mérgelődéssel és frusztrációval kísért beletörődés jellemzi.

„Egy gyűlölködő, elszigetelt, provinciális és mindenkivel szemben bizalmatlan társadalom fölött tartósan csak az egyes csoportok egymással szembefordításával lehet uralkodni, és az átalakuló oktatási rendszer már jól szolgálja ezt a célt. Ráadásul egy morálisan lezüllött kormányzat morális válságba taszította az oktatási rendszer minden szereplőjét: egy olyan rendszer működtetésében vesznek részt, amely lábbal tiporja a gyerekek százezreinek érdekeit. És ez nem idén fog megváltozni” – zárja sorait.