Koktélok korról korra
Lehet tippelni, hányszor mondanak tósztot így a focivébé idején Oroszországban. Mert tószt nélkül inni részegeskedés, tószttal inni viszont becsületes munka, tartja a bölcs orosz. Lehet csak a vodkára gondolni, de mi inkább úgy véltük, tósztot mondunk minden idők nagy kevercseire. Mert koktélozni is más, ha a sztoriba is „belekortyolunk”.
Mielőtt önfeledt koktéltörténeti sztorizgatásba fognánk így a tomboló nyári szezonban, érdemes tisztázni a klasszikus koktél fogalmát. Klasszikusnak tekintünk minden olyan koktélt, ami Jerry Thomas 1962-ben kiadott könyvében, a Bar-tender’s Guide-ban szerepel. S ide sorolható még egy sor olyan is, amelyik a fenti könyv és Harry Craddock Savoy Cocktail Bookjának 1930-as megjelenése közötti időszakban született. Ezeket találhatjuk a Nemzetközi Bártender Szövetség (IBA – Internationl Bartenders Association) koktéllistájának „Feledhetetlen” (Unforgettable) kategóriájában.
Ahogy a zenében a klasszikusokat a kortárs klasszikusok követik, úgy keletkeztek az úgynevezett kortárs klasszikus koktélok. Így az IBA listáján is ott ez a (Contemporary Classic) kategória. S mert a munka végtelen, a klasszikussá válásra esélyes italoknak nyitotta a szövetség az „Új Idők Italai” (New Era Drinks) szekciót.
Feledhetetlen klasszikusok
Aviation (gin, maraschino likőr, ibolya likőr, friss citromlé) – Sajnos nem maradt fenn a feltaláló neve, de az biztos, hogy először Hugo Esslin 1916-ban kiadott Recipes for Mixed Drinks (Receptek kevert italokhoz) című könyvében jelent meg a receptúra. Amilyen különlegességnek számítottak akkoriban a hozzávaló likőrök, érthető, hogy kimondottan a felső tízezer italának számított.
Daiquiri (fehér rum, lime lé, cukorszirup) – Nevét a megegyező nevű kubai vasércbányáról kapta, ahol a múlt század elején Jenning Cox amerikai bányamérnök irányította a kitermelést. Szabadidős lehetőségek hiányában Cox italok kevergetésével kezdett kísérletezni, amely tevékenységének egyik 1905-ben született – és világhírűvé vált – eredménye a kollégái által az USA-ba importált koktél.
Manhattan (whiskey, édes vörös vermut, Angostura keserű) – A legenda szerint az 1870-es években – Ian Marshall által – készült először a New York-i Manhattan Club-ban, ahol Jenny Jerome – a későbbi Lady Randolph Churchill, azaz Winston Churchill édesanyja – többször megfordult, és egyszer bizonyos Samuel J. Tilden elnökjelölt tiszteletére fogadást is adott ezzel az itallal. A történet akár igaz is lehetne – de nem az. Ezekben az időkben nevezett hölgy Párizsban tartózkodott, és például 1874-ben éppen várandós volt a jövőbeli brit miniszterelnökkel. Sokkal valószínűbb a hétköznapibb verzió, ami szerint a koktélt először egy Black nevű mixer készítette Manhattanben valahol a Broadway és a Houston street tájékán.
Old Fashioned (Bourbon whiskey, Angostura keserű, kockacukor, víz) – Neve onnan ered, hogy a koktél kifejezés elődje, a bittered sling amerikai definíciójának első – 19. század eleji – meghatározásakor a felhasználandó párlat alapanyagként a whiskey került megjelölésre, ami sokáig meghatározó is maradt. Később egyéb párlatok is felmerülhettek, és a keserűkön kívül más összetevők is kerültek a koktélokba, így kapta ez a hagyományosan whiskey-vel és keserűvel készülő koktél az Old Fashioned nevet. Az italt először 1881-ben a Lousville-i Pendennis Club-ban keverték a bourbon whiskey főzdét üzemeltető prominens klubtag, James E. Pepper ezredes tiszteletére. Az ezredes egyik New York-i látogatása alkalmával magával vitte a receptet és elkészíttette a koktélt a Waldorf-Astoria bárjában, ahonnan szárnyra vette a világhír.
Sazerac (Cognac, Absinthe, kockacukor, Peychaud’s Bitter) – Az 1850-es években, amikor a szeszek – így a cognac – importjával is foglalkozó New Orleans-i bár, a The Merchants Exchange Coffee House gazdát cserélt, a létesítmény nevét az új tulajdonos az egyik általuk forgalmazott cognac neve alapján Sazerac Coffee House-ra egyszerűsítette. A ház koktélját – amihez a helyi gyógyszerész, Amedie Peychaud által készített gyógyhatású tinktúrát is felhasznált – is így szignálta. Az ital hamar elterjedt Amerika-, majd világszerte, ismertté téve nemcsak a kávéház, de Peychaud patikus nevét is. Az Európát sújtó filoxéravész miatt elapadt cognac-ellátás miatt aztán az alapot whiskey-re cserélték – így maradt fent mindkét változata klasszikusként. A Sazerac valószínűleg a legrégebbi ismert amerikai koktél, ami 2008-óta a „New Orleans városának hivatalos koktélja” címet is viseli.
Sidecar (Cognac, Triple sec, citromlé) – Eredete bizonytalan. Az egyik verzió szerint az I. világháború idején Párizsban a Harry’s New York Barban készítette egy amerikai százados, aki lelkes híve volt a motorozásnak és imádta az oldalkocsis járgányokat. Ezt a legtöbb koktéltörténész teljesen légből kapottnak tekinti, és az ital eredetét a 19. század végi New Orleansba helyezi, ahol a bártenderek a röviditalos pohárba töltött maradék szeszeket nevezték oldalkocsinak. Ami biztos: a koktél felkerült a „Feledhetetlen” koktélok listájára és népszerűsége máig töretlen, nemcsak a motorosok körében.
Kortárs klasszikusok
Bellini (fehér őszibarackpüré, málnapüré, Prosecco) – A híres velencei Harry’s Bar tulajdonosa, Giuseppe Cipriani a múlt század 30-as éveiben alkotta meg ezt a máig világszerte népszerű koktélt. A felhasznált málnapürétől az ital jellegzetesen rózsaszínű. Ciprianit az olasz reneszánsz festő Giovanni Bellini által festett szentek tógájának a színére emlékeztette, ezért a koktélt a mesterről nevezte el.
Bloody Mary (vodka, paradicsomlé, citromlé, Worchestershire szósz, Tabasco, zellersó, bors) – Kicsit zavaros az „őstörténet”. Állítólag Fernand Petitot már 1921-ben a párizsi New York Barban (később Harry’s New York Bar) készített ilyen italt. De a mai nevén ismert koktélt 1934-ben a New York-i St. Regis Hotel King Cole Room bárjában keverte először. Bár egy George Jessel nevű komikus határozottan állította, hogy a Véres Mary az ő leleménye… Már amennyiben – Petitot szerint is – vodkát öntött a paradicsomlébe. Hogy miről-kiről lett elnevezve, az szintén zavaros (szerencsére a koktél nem). Egyesek szerint I. Máriára, a katolicizmust vérrel és vassal visszaállítani törekvő skót királynőre utal. Más vélekedés alapján a név a Harry’s New York Bar egyik törzsvendégének köszönhető, akinek Mary nevű kedvese a Bucket of Blood (Véres Vödör) nevű kabaréban lépett fel. De még az is lehetséges, hogy a rosszul kiejtett, félrehallott Vladimir keresztnévből származik a név, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az italt Petitot először – állítólag – Vladimir Smirnovnak, a Smirnoff vodkát gyártó család egyik tagjának készítette el. Mindenesetre az amerikai tudós, Dr. Neil Da Costa szerint – az ízeket figyelembe véve – ez a legösszetettebb kevert ital a világon, ugyanis a keserűt kivéve az összes alapíz – édes, sós, savanyú és az umami – elegyedik benne.
Cosmopolitan (vodka, Cointreau, lime juice, áfonya juice) – A koktél már jóval azelőtt is létezett, hogy azt Carrie Bradshaw a Szex és New Yorkban részről részre kortyolgatta. Valamikor a múlt század 70-es éveiben úgyszólván egyszerre jelent meg az USA egymástól igen távol eső pontjain, így sem kiötlője, sem születésének apropója nem ismert, népszerűsége azonban – a tévésorozattal együtt – töretlen.
Cuba Libre (Cola, fehér rum, lime juice) – Az italt persze, hogy először Kubában készítették a 20. század elején, de igazán a palackozott Coca-Cola kubai megjelenésével vált népszerűvé és elterjedtté. Létrejötte és elnevezése is az amerikaiak intenzív kubai jelenlétéhez köthető: az előbbi a kóla révén, míg utóbbi a szigetország felszabadításáért küzdő mozgalom jelmondata – Cuba Libre (Szabad Kubát) – okán. Ahogy a jelmondat korábbi, mint a kóla kubai megjelenése, úgy a koktél őse is: hasonló italt már 1898-ban készítettek rum, barnacukor és víz felhasználásával.
Mai Tai (fehér- és sötét rum, Curaçao, Orgeat szirup, lime juice) – Először Victor J. Bergeron készítette 1944-ben a kaliforniai Oaklandben, a Trader Vic’s bárban Tahitiről érkezett barátainak, akik az italt megkóstolva így kiáltottak fel: „Maita’i roa ae!”. Vagyis „Földihez nem foghatóan nagyszerű!”.
Margarita (tequila, Cointreau, lime juice) – A koktél eredetén máig vitatkoznak – elsősorban a mexikóiak és az amerikaiak. Az utóbbiak – mint annyi más koktél keletkezését – a szesztilalom idejére teszik, míg az előbbiek szerint náluk már jóval azelőtt létezett. Az első amerikai említés 1937-ből származik a Cafe Royal Cocktail Bookból, míg a hasonló mexikói 1938-ból, ami szerint Carlos Herrera készítette Rancho La Gloria nevű éttermében, valahol félúton Tijuana és Rosarito között, Marjorie King korábbi Ziegfeld táncosnak, aki minden párlatra allergiás volt, a tequilát kivéve.
Mojito (fehér rum, lime juice, menta, cukorszirup, szóda) – Havannából származik. A legősibb feltételezés szerint Sir Francis Drake 1586-os karibi útja során skorbut ütötte fel a fejét a fedélzeten, ezért kénytelen volt kikötni a városban. Itt tett szert a helyiek által a betegség gyógyítására használt keverékre, ami nagyban emlékeztetett arra, amit ma Mojitóként ismerünk. A gyógyhatás mellett az italba kevert menta, lime és cukor kiválóan alkalmas volt a mai rumok elődjének tekinthető aguardiente de caña (tüzes víz) vélhetően pocsék ízének elfedésére is. A név eredetére több magyarázat forog: van amelyik a lime-ot is tartalmazó ételízesítő mojóból eredezteti, de van olyan is, amely szerint a nedveset jelentő spanyol mojadito szóból származik. Azt mindenki tudja, Hemingway kedvence lett a Daiquiri mellett. Be is vallotta: "Mojitót a La Bodeguitában, míg Daiquirit az El Floriditában iszom".
Screwdriver (vodka, narancslé) – Talán a legegyszerűbben elkészíthető koktél, amelyet először az 1950-es években a Perzsa-öbölben dolgozó amerikai olajmunkások kevertek maguknak, hogy az unalmas munka közben fogyasztott, unalmas narancslevet feldobják valamivel. Persze nem túl látványosan, ezért a narancsleves pohárba suttyomban belelötykölt vodkát diszkréten munkaeszközükkel, a csavarhúzóval (screwdriver) – keverték el.
Tequila Sunrise (tequila, narancslé, Grenadine szirup) – Az eredeti, ami gránátalma helyett feketeribizli-likőrt (Crème de cassis) és szódát is tartalmazott Gene Suilt készítette az arizonai Biltmore Hotel bárjában valamikor a 20. század első felében. A ma ismert változatot 1972-ben a Rolling Stones amerikai turnéja idején Bill Graham – nem tévesztendő össze a kétes hírű médiaprédikátorral – turnémenedzser partiján készítették el Bobby Lozoff és Billy Rice mixerek. Mick Jaggernek és társainak annyira megtetszett, hogy koncertkörútjuk során Amerika-szerte ezt rendelték. A turné hivatalos neve „America ’72 Tour” volt, de a zenészek egymás között csak „Cocaine and Tequila Sunrise Tour”-nak hívták… A koktél további népszerűségét szintén a rockzenének köszönheti: az Eagle együttes rákövetkező évben megjelent Desperado című albumán szerepelt a Tequila Sunrise című szám is.
Új idők
B-52 (Kahlúa, Bailey’s Irish Cream, Grand Marnier) – A név eredete nyilvánvaló: az amerikai légierő nagyhatósugarú nehézbombázójára utal. Először Peter Finch bártender készítette a kanadai Banff Springs Hotel bárjában. Ő arról volt híres, hogy koktéljait az éppen aktuális zenei kedvenceiről nevezte el. 1977-ben éppen a B-52 nevet felvett zenekar volt a favoritja. Az ital hamar bombasiker lett világszerte.
Kamikaze (vodka, lime juice, Triple sec) – Igazi diszkókoktél, ami 1976-ban jelent meg, és – állítólag – gyógyszerektől beállt tinik találták föl. Fel is pörget rendesen, pontos receptje nincs, a sorolt összetevőket kell tartalmaznia valamilyen arányban.
Vampiro (tequila, narancslé, lime juice, méz, hagyma, chili, Worchestershire szósz, só) – Míg anno a klasszikusok elegáns bárokban születtek, addig például ezt a modernitást Oscar Hernandez utcai gyümölcsárus ötlötte ki a mexikói San Luis Soyatlánban, és kezdte el nejlonzacskóban árulni. A híre szájhagyomány útján terjedt el egész Mexikóban és vált úgyszólván nemzeti itallá. A turisták révén pedig megalapozódott a világkarrier, fel is került a legmenőbb bárok koktéllapjaira.
(Cikk a HVG Gasztro&Utazás 2. negyedévi különszámából)