A New York Times két évvel ezelőtt hozta le a cikket, amelyből kiderült, hogy Louis C. K. több kolléganőjével szemben is szexuális visszaéléseket követett el – konkrétan maszturbált előttük, az ő kifejezett akaratuk ellenére. A cikk megjelenése után a humorista ezt elismerte, egyúttal jelezte, hogy akkor most hátra lép kicsit, és hosszú ideig csak hallgatni fog. Hogy mennyi a hosszú – vagy legyen csak elegendő – idő a hallgatásra, számvetésre és elmélkedésre, a közönség vagy a közvélemény részéről pedig a megbocsátásra és az új esély megadására, az a Me Too mozgalom sok nyitott kérdéséből az egyik. Kilenc hónappal a vallomása után Louis C. K. mindenesetre már színpadon volt, két évvel később pedig már egy világ körüli turnéba kezdett, és rögtön útba ejtette Magyarországot: kedd este a Kongresszusi Központban lépett fel. Nem kétséges, míg a korábbi, véletlenszerű fellépéseivel inkább csak tesztelte a közönséget, a mostani turnéja már komoly kísérlet arra, hogy ismét sínre tegye a karrierjét.

A nyitott kérdések persze itt nem érnek véget. Ha a botrány kirobbanása után Louis C. K. filmjét (I Love You, Daddy) ejtették, és ő kilenc hónapig nem állt színpadra, hogy aztán két évvel később turnéra induljon, akkor ő most belebukott a Me Too-ba vagy sem?

JOE KLAMAR / AFP

És ha már színpadra áll ismét: ülnek-e a poénok úgy is, hogy visszahúzza őket az a hatalmas súly, amellyel a két évvel ezelőtti ügy rájuk nehezedik? Képesek vagyunk látni-e még Louis C. K.-t ettől a csomagtól? Vagy csak a csomag marad, amelyet nemcsak ő cipel előadóként, hanem mi is nézőként? És amely senkire nem nehezedik olyan súllyal, mint az áldozataira, akik nem feltétlenül kapták meg a történtek után azt az esélyt a szakmában, amit most a jegyet váltó közönség ismét megad Louis C. K.-nek.

Az biztos, hogy a magyar közönség nemcsak esélyt adott neki, hanem egyenesen bizalmat szavazott, hiszen a teltház olyan gyorsan összejött, hogy a szervezők az esti előadás után odatettek még egy ráadást késő estére.

Milyen volt az elmúlt néhány évetek?

Ezzel a kérdéssel köszönt be Budapesten Louis C. K., hogy aztán kiderüljön, vele annyi történt, hogy megtanult egyedül enni az étteremben, miközben mások obszcén jeleket mutogatnak neki, és megtanulta, hogy kik az igazi barátai, de bár ne derült volna ki. A műsor kétharmadáig úgy tűnt, ennyivel elintézi az ügyet, és az este hátralévő része úgy telik el, hogy senki nem mutat rá – ahogy az angol nyelv igen szemléletesen nevezi – az elefántra a szobában. Igen, az egész teltház tudja, hogy itt ez az ügy, de senki sem beszél róla. Főleg nem az ügy főszereplője.

Facebook / Boddah

Ha abból indulunk ki, hogy a stand-up többek között azért szippantja be a közönséget, mert a színpadon ott áll valaki, aki kimondja a kimondhatatlant, mindazt, amit a közönség egyébként gondol, de a konvenciók, az udvariasság és az illem miatt nem mondja vagy mondhatja ki, akkor Louis C. K. esetében pont a fordítottja történt: kimondhatta volna, de nem mondta ki. Nem akarta megváltani saját magát, nem akart felelősséget vállalni, nem akart beleállni az elmúlt két évbe. Megúszni akart. És a megúszás mindig a minőség rovására megy.

Pedig a közönségben nagy eséllyel mindenki, aki tudta, kire váltott jegyet és olvasott újságot az elmúlt két évben, kénytelen volt legalább egyszer és futólag arra gondolni, ami nem lett kimondva. És az emberek ugrottak is minden kis jelre, amely az ügyre utalt, de ebből csak összekacsintás lett, hálásan nevettek mindenen, aminek köze volt a maszturbáláshoz és a nagy lebukáshoz. (Ahogy Louis C. K. egy adott ponton az áldozatiság együttérzést követelő hangján kimondja: mindenkinek vannak dolgai a szexben, de ezt szerencsére a nyilvánosság nem tudja, viszont azt, hogy neki milyen dolgai vannak, azóta már mindenki tudja – mintegy törölve a múltból a tényt, hogy időtlen idők óta a munkássága középpontjában áll a maszturbálás. Amiről nem tudtunk egészen két évvel ezelőttig, az a visszaélés.)

És akkor ezen a ponton két röhögés közé bekúszik a morálfilozófiai elmélkedés, hogy közönségként vajon kell-e bármiféle felelősséget vállalni azokért a visszaélésekért, amelyeket az az előadó követett el, akinek a poénjain most hangosan röhögök. Én személy szerint éreztem némi diszkomfortot a mellkasom tájékán, és kifejezetten utáltam, hogy a történtekkel elvette a nevetésből az önfeledtséget. És Louis C. K. nem segített, magamra hagyott a Sarah Silverman-i érzéssel, hogy

Szeretem Louist, de Louis tette ezeket a szörnyű dolgokat.

És ez egy igazi mindfuck – ahogy Silverman fogalmazott, és ennél jobb szót nem is fogok rá találni magyarul.

Sarah Silverman és Louis C. K.

ANGELA WEISS / AFP

És akkor stílusosan vissza a kimondhatatlan kimondásához, amit Louis C. K. úgy oldott meg, hogy maga helyett a vallásokat vette célkeresztbe, röpködtek a poénok a zsidókról és Auschwitzról, a 72 szűzről álmodozó öngyilkos iszlamistákról, megkapta a maga körét Jézus, és még az ateisták sem maradtak ki. Az biztos, hogy ez volt a műsora legerősebb, leginkább átgondolt és leginkább működő része. De egy Louis C. K.-től ennél több kellett volna.

Louis C. K. komikusi munkásságának volt ugyanis egy társadalmilag és közérzetileg is hasznos vetülete: képes volt rámutatni a szemétségekre, az egyenlőtlenségekre, a kiszúrásokra, amelyek az emberek és csoportok közötti dinamikát meghatározzák, de mindezt úgy, hogy önreflexióval mindig utalt arra is, hogy fehér férfiként ő ennek a dinamikának a hasznot húzó oldalán áll.

Mi történik a humorézékkel, ha egyszer csak azon az oldalon találja magát, ahol a haszonhúzás büntetést von maga után? Lehet, hogy simán csak sekélyes lesz.

Louis C. K. munkássága azért volt erős, mert brutálisan őszintének hatott, és nagyon okosan provokált. Miközben röhögtünk, kénytelenek voltunk gondolkodni is, a poénokkal mély filozófiai, közéleti gödrökbe rántotta be a nézőit, akiknek valahogy ki kellett kecmeregniük onnan. Louis C. K. ugyanis el tudta érni azt, hogy a néző úgy nevessen, hogy közben mellbe vágva érezte magát. De mi mellbe vágó van ebben a poénban?

Szeretek maszturbálni, de nem egyedül.

A Me Too előtt Louis C. K.-t istenítették a szakmában, és a közönség is leborult előtte. A Me Too utáni Louis C. K.-nek viszont még magasabb fordulatszámon kell pörgetnie a tehetségét, hogy tényleg vicces legyen, és ne ő maga legyen a vicc. Persze lehet, hogy nem Louis C. K. humora változott meg, hanem a környezet, amely ezeknek a poénoknak otthont adott, és a kontextus, amelyben működtek. Mert Louis C. K. eddig is rengeteget poénkodott a maszturbálásról, a különbség most az, hogy a poén mögé látunk.

AFP / Dennis van Tine

A Me Too előtti Louis C. K. képes volt az identitás és a hatalom kérdését olyan módon darabokra szedni, amivel gyönyörűen provokált, nemcsak a poénjai csiklandoztak, hanem az intellektusa és az érzékenysége is. Most viszont leegyszerűsítette saját magát, tőlünk pedig elvette a komplex röhögés élményét. Mert mi volt a legfontosabb következtetés, amit levont a történtekből? Ha megkérdezed valakitől, hogy maszturbálhatsz-e előtte, és ő igent mond, mindig kérdezz vissza, hogy

biztos?

Ha a műsor alatt nem lett volna világos, hogy Louis C. K. mit gondol a történtekről, akkor legkésőbb a végén kiderült. Az első taps utáni ráadás ugyanis poénok híján egy kérdezz-felelek lett, ahol az egyik néző történetesen rákérdezett, hogy mi lett a két évvel ezelőtt nagy lendülettel beharangozott filmjével, az I Love You, Daddy-vel (amit aztán a botrány miatt elsüllyesztettek). Amire Louis C. K.-nek annyi volt a válasza:

Nem hallottad? Volt egy kis fennakadás a karrieremben.

Szóval, fennakadás.

Kérdés persze, hogy a kétéves (valójában 9 hónapos) Me Too-börtönből visszatérő humoristának szóba kell-e hoznia a bűnét és a bűnhődését, kell-e a saját szakmai eszközeivel foglalkoznia vele, tartozik-e ezzel a közönségének és saját magának (esetleg az áldozatainak, hiszen mégis csak ők az áldozatok). Ha motoszkált is ilyen kérdés Louis C. K. fejében, a magyar közönség megválaszolta, hiszen a térdét csapkodva nevetett, és a végén felállva tapsolt neki.

Az biztos, hogy a poénok ott vannak. De nincs már mélységük és nincs érzékenységük. Katarzis kellett volna, és tudjuk, hogy Louis C. K. képes erre, de ő úgy döntött, inkább lubickol kicsit a saját áldozatiságában. Ami – bármennyire röhögött is a közönség – inkább szomorú. A nagy és igazi visszatéréshez ugyanis Louis C. K. már nem volt elég tökös.